És akkor elérkeztünk a csúcsponthoz, vagyis 2011 tíz legjobb filmjéhez! Ismét el kell mondanom, hogy ilyen erős év még nem volt: a 83 versenyzőből 34-en érték el a bekerüléshez szükséges 80%-ot. Illetve míg tavaly csak egy filmért fájt nagyon a szívem, amiért pont kiesett a legjobbak sorából, idén négy ilyen alkotás is van - szóval ez a tízes valóban nagy vérengzések és szívfájdalmak között jött létre, és valóban a legjobbak legjobbjai vannak benne (szerintem). Lássuk a finálét!
10: X-Men: Az elsők - X-Men: First Class
Az egyértelmű, hogy nemcsak a mutánsok, de a Marvel família legjobbja is a First Class - és ha Matthew Vaughn-t nem hajtja a tatár (mármint a Fox), és dolgozhatott volna rajta még pár hónapot, akkor talán Batman is megszorongatva érezné magát a "legjobb szuperhősfilm ever" versenyben. Minden hibája ellenére az új X-Men egy lenyűgöző mozi, remek sztorival, konfliktusokkal, de főleg karakterekkel. James McAvoy és Michael Fassbender kettőse vitathatatlanul az év legjobbja - utóbbinak még Magnetót is sikerült újradefiniálnia, és a legmenőbb arccá tennie. Új mutánsaink és persze rendezőjük teljes joggal lehetnek büszkék magukra.
9: Élve eltemetve - Buried
Másfél órán át nem látni semmi mást, csak a koporsóba zárt Ryan Reynolds képét - mégis lerágom az összes körmömet izgalmamban. Rodrigo Cortés második nagyjátékfilmével (és első nagy dobásával) hihetetlen magasra tette a lécet - ezt a feszültséget (és annak építését) még a jó öreg Alfred is megirigyelné. Valamint Ryan Reynolds-nak is jár a taps, aki élete alakításával megmutatta, hogy ő biza igazi színész. Nem tartom kizártnak, hogy a Buried második megtekintésre már korántsem lenne olyan jó, viszont elsőre olyan elemi erővel működött és szegezett a székhez, hogy azt kell mondjam: ez az egyik (ha nem "A") legjobb thriller, amit valaha láttam.
8: 127 óra - 127 Hours
Ám az év One Man Show-ja a filmvilág fenegyerekéhez, Danny Boyle-hoz köthető, aki a szenzációs James Francóval (tíz éve ki gondolta volna, hogy pont Harry Osborn-ból lesz majd valaki?) karöltve elhozta a vásznakra az igazi poklot. Aron Ralston kálváriája az év legmegrázóbb története, amiben Boyle zseniális módon váltogatja a laza részeket és poénokat, szemben az igazán lélekre menő pillanatokkal - Franco játékán kívül ez a tökéletes egyensúly a titka a 127 Hours-nak. Az élni akarás és a valódi megváltás talán még sose volt ennyire átérezhető.
7: Még egy év - Another Year
Most kivételesen nem azokról volt szó, akiknek ilyen-olyan bajuk van, és erről másoknak keseregnek - most azoknak az életét láthattuk, akik mindezeket hallgatják. Persze ettől sokkal többről szól Mike Leigh négy fejezetes filmje. Kapcsolatokról, emberekről, életről, miegyébről, de úgy, hogy bármelyik szereplő lehetnél Te, vagy akár én - hiszen Jim Broadbent és Ruth Sheen családja és baráti társasága a legigazibb emberekből áll. Daldry-t idézően finom és őszinte film - valamint itt láthattuk az utóbbi évek egyik legjobban kitalált karakterét, Lesley Manville remek előadásában.
6: Karácsony Artúr - Arthur Christmas
Aardmanék legnagyobb dobása - a Wallace & Gromiton kívül kétség kívül Arthur nagy kalandja az eddigi legjobb munkájuk. Annyi humor, kedvesség és szeretet fért bele ebbe a filmbe, mint idén egyik animációs társába se - és akkor még nem is beszéltünk arról az észbontó technikai megvalósításról, ami simán lekörözött mindenkit, Villám McQueen-től egészen Tintinig, pedig már ott is rendesen lent voltak az állak a padlón. És ha ez még mindig nem lenne elég, azt is kijelenthetjük, hogy a Love Actually mellett ez a másik tökéletes karácsonyi mozi - egyszerűen melengeti a lelket.
5: Fifti-fifti - 50/50
Will Reiser saját élményéből megírta, Seth Rogen példás jófejséggel felkarolta, Jonathan Levin remekül megrendezte, Joseph Gordon-Levitt meg hibátlanul életre keltette azt a történetet, amitől rengetegen fáznának, hiszen mégiscsak korunk egyik legpusztítóbb betegségének füves poénokkal teletűzdelt leküzdéséről van szó. A 50/50 annyira emberi lett, hogy a fű, a szex, a barátság, a szakítás, a rák és a szerelem minden gond nélkül, tiszta harmóniában megfér egymás mellett, hogy a végén összeálljanak az év legfelemelőbb filmjévé, amin leginkább azért sírsz, mert röhögsz - de nem egyszer azért, mert nagyon meg vagy hatva. És még Anna Kendrick is itt van.
4: Éjfélkor Párizsban - Midnight In Paris
Woody Allennek jó sok éve volt már olyan igazi filmötlete, de a Midnight In Paris idén mindenért kárpótolt. A kedvenc neurotikus rendezőnk fénykorabeli énjét zseniálisan reprezentáló Owen Wilson éjszakai kalandja a fények városában csont nélkül lépett elő 2011 feel-good mozijává, ami annál élvezetesebb, minél kevesebbet tud róla az ember, így részletekbe nem is merülnék. Legyen elég annyi, hogy ha fenomenális cameókat, intelligens poénokat és egy kis kultúrális szellemeskedést akarsz látni, vagy egyszerűen csak le vagy törve, ez a Te filmed - a végére garantált a fülig érő mosoly.
3: Transformers 3 - Transformers: Dark Of The Moon
A botrányos második rész után én, az összetört kis fan nem vártam sokat kedvenc robotjaim harmadik szélesvásznú zúzásától, csak annyit, hogy legyen jobb közvetlen elődjénél - és a Dark Of The Moon ezt nem csak teljesítette, hanem messze túl is szárnyalta. Nem egy hibája ellenére képes volt hozni ugyanazt a varázslatos feelinget, mint 2007-ben tette azt az első rész, és én maradéktalanul élvezhettem az Autobotok és Álcák két és fél órás háborúját - széles vigyorral és tágra nyílt lélekkel. Elképesztő akciók, hihetetlen látvány, letaglózó csavar és számomra nem egy megindító pillanat - és persze Optimus Prime. Majdnem olyan megfogalmazhatatlanul jó, mint az első - erről még álmodni se mertem.
2: Super 8
Hetvenes évek, kisváros, nyári szünet, gyerekek, szerelem, forgatás, kisiklott vonat, hadsereg, tankok, ufó, háborús övezet - ám J.J. Abrams első sorban nem ezekről, hanem egy életérzésről, a filmezés által létrejöhető varázslatról készített egy csodálatos filmet. A Super 8 annyira őszinte és tiszta - és nem mellékesen baromira jó - hogy nála jobban senki nem lopta be magát a szívembe idén. Egy klasszikusokat idéző klasszikus, nagyon rég nem érzett feelinggel, amiben hibátlanul keverednek a humoros, az érzelmes és az ijesztő részek. Ráadásul J.J. összeszedte a valaha volt legjobb gyerekszínész gárdát, és még arra is volt ideje, hogy összerakja velük az egész (agyvelős) koronaékszerét. Ez a film egy csoda.
1: Drive
Olyan film, ami annyira állat, hogy nem tudsz vele mit kezdeni, mert egyszerűen kevés vagy hozzá, és csak annyit tehetsz, hogy egyértelműen kikiáltod a legjobbnak, szerencsés esetben is csak egyszer van egy évben - de inkább ritkábban. Idén ez a film a Drive volt. Ami alatt csak engedéllyel lehetett levegőt venni és ami beleszögezett a székedbe, majd rád ordított, hogy ott maradsz. Aminek a vérrel keveredő benzingőzét akartad magadba szívni és aminek a mocskos világába be akartál költözni. És ahol Ryan Gosling az úr. Aki egyszerűen több és coolabb annál, hogy egy szót is szóljon hozzád - és aki mellé be akarsz ülni a verdába, legyen az haveri vagy szerelmi indíttatás. Nicolas Winding Refn filmje volt az idei (és még jópár) év legkeményebb moziélménye. Mert akadnak még valódi hősök - vásznon innen és túl is.
És akik még nagyon-nagyon, vagy csak nagyon jók voltak 2011-ben: Paul; Source Code; Barney's Version; Fright Night; The Kids Are All Right; Blue Valentine; Scott Pilgrim vs. The World; Perfect Sense; Mission: Impossible - Ghost Protocol; Rango; Contagion;
És akik szintén megérdemlik a megemlítést: Hanna; Jane Eyre; Black Swan; Faster; The Adventures Of Tintin; Real Steel; The Debt; The King's Speech; The Fighter; Kung Fu Panda 2; The Beaver; Submarine; Rise Of The Planet Of The Apes;
Ezek voltak 2011 legjobbjai. A leltár befejeződött, találkozunk jövőre, ugyanekkor, ugyanitt. Ezennel kívánok mindenkinek még ennél is jobb mozis évet - már ha ez egyáltalán lehetséges - sok jó filmet és hozzá tartozó élményt, mert ne feledjétek: mozizni jó. Sőt, még annál is jobb.
Valamint szokás szerint, zárásként álljon itt a szezon legjobb éves összesítő videója: https://www.youtube.com/watch?v=P1YmAtL-5ls
