Stephen Daldry megint odatette.
Az ifjú Oskar (Thomas Horn) a 9/11-es katasztrófában elveszíti hőn szeretett apját (Tom Hanks), és ezt nagyon nehezen dolgozza fel. Egy nap talál apja szerkényében egy "Black" névvel ellátott borítékot, benne egy kulccsal. Elhatározza, hogy New York összes Blackjét felkeresi, hátha így választ kap... valamire.
"I miss his voice"
Stephen Daldry filmjei egytől egyig mesterművek, ám ennek ellenére, bár valószínűleg inkább pont ezért nagyon nehéz róluk épkézláb véleményt írni. Művei nagyon mély és összetett érzelmi síkokon működnek, karakterei önmagukhoz és másokhoz való kapcsolatait hihetetlen szépen és finoman ábrázolja, hogy a valódi, emberi drámához való hihetetlen tehetségét ne is említsük - egy Daldry film az arra fogékony néző lelkében tud igazán életre kelni. Ebből egyenesen következik, hogy ez valakinek vagy bejön, vagy nem. Az utóbbiak egy bealvós és vontatott drámával lesznek gazdagabbak, ám az előbbiek... nos, ők rendszerint egy olyan mélyre hatoló filmélményt kapnak, ami után jó ideig nem lehet egy szót se szólni, ami alatt az ember elgondolkodik az emberségről, és ami után a mozitermen kívüli világ hirtelen nagyon barátságtalannak, durvának és értetlennek tűnik. Az életműből az Extremely Loud se lóg ki - rendezőnk egy újabb filmcsodát hozott össze, melynek belső értékei nagyon személyfüggőek, és ha én most belemennék ebbe, abból olyan szentimentális sorok születnének, hogy talán még rossz is lenne olvasni. A többit meg, úgy mint alakítások (Max Von Sydow, te jó ég!!!), zene, fényképezés, forgatókönyv egy szóval is lehet jellemezni: mesteri. Ennél többet nem nagyon lehet írni, ahhoz ez túl szép, és túl emberi. 9/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=Z_quK9SEGYE
Azt még hozzátenném, hogy Oscar-jelölés ide vagy oda, nagyon kár, hogy ez a film rövid úton ismeretlenné vált - mert azon túl, amit fentebb leírtam, pluszba még egy gyönyörű és méltó megemlékezés is 9/11-re, pont a tizedik évfordulóra.
