A harmadiknál nem lehet rosszabb - gondoltam én.
Jim, Oz, Kevin, Finch és a többiek súlyos évek után ismét összegyűlnek, hiszen nyakukon az osztálytalálkozó. Természetesen ez az összegyűlés nem lesz zökkenőmentes.
"Ez a száj még muszáj" - Stifler még mindig remekel.
Egy lassan már klasszikusnak számító első, egy ritka jó folytatás második, valamint egy elfogadhatatlanul színvonaltalan harmadik után az American Pie-széria eljutott a nagy visszatéréshez, kilenc évvel az utolsó felvonás után. A film alapfelvetése, miszerint az azóta egymástól eltávolodott haveri társaság tagjai egy osztálytalálkozó ürügyén hosszú idő után ismét találkoznak, egyáltalán nem rossz. Egy ilyen anyaggal rengeteg mindent lehet kezdni, sok jó témát hordoz magában a felnőtt kor nehézségeitől kezdve, a régi kapcsolatok aktuális állásán át egészen a kellemes nosztalgiázásig, hogy az új távlatokról ne is beszéljünk - és még folytathatnánk a sort.
Nos, az alkotók kábé annyit gondolkodhattak ezen, mint én az előbbi három sorban. Ugyan ezen témák mindegyike feltűnik egy-egy felszíni kapargatás erejéig, a Reunion összességében a harmadik menet által kitaposott ösvényen halad - magyarul üres, és egyébként már nem is szórakoztató poénokat puffogtat vakulásig. A történet (ami még annyi koherenciával se bír, mint a legutóbb, ott legalább volt egy esküvő) egy helyben áll, hőseink vagy negyedjére tanulják meg ugyanazt, vagy ők is egy helyben állnak - és ez nagyon nem oké. Az íróktól kezdve a színészekig láthatóan senkinek fogalma sincsen, hogy mit kellene csinálni. Ami meg külön kiábrándító, az az idő vasfoga, mely a második rész legjobbjával, Alyson Hannigannel bánt el a legjobban, aki már kikenve is távol áll a jó nő fogalmától - de a többiek se állnak ám jobban.
Ha valamivel végleg ki lehetett nyírni ezt a sorozatot, akkor ez a rész az. Nem tagadom, néhol röhögtem, és a nosztalgia faktor is elkapott időnként, de ez nem sokat segít. Ez a buli már nagyon fáradt és nagyon unalmas - reméljük, nem lesz több. 3/10.
