Tanulság: mielőtt bárkit is zseninek tartanál, nézz meg tőle legalább három filmet.
Cillian Murphy és Sigourney Weaver munkája az, hogy lefülelje a médiumokat, hiszen mindegyik csal. Ám amikor a minden oldalról támadhatatlan, szuper-médium Robert De Niro kerül az útjukba, akkor igen nehéz helyzetbe kerülnek...
"Az csak egy döglött madár"
Rodrigo Cortés egy nem mindennapi dolgot visz végbe a Red Lights első 20-30 percével: az über-zseniális Buried után elhinti bennem azt a gondolatot, hogy ő igazából egy pocsék rendező. Bizony, és ez eléggé durva lépés. Filmünk eleje valami borzalom, közepes jelenetek vannak megtöltve halál ciki dialógokkal, nem beszélve az olyan kis apróságokról, amik csak valami csoda folytán kerülhettek ki a vágószobából (Robert De Niro úgy demonstrálja nekünk, hogy vak, hogy minden ok nélkül leveszi a napszemüvegét, és belenéz a kamerába - WHAT?!). Én pedig egyszerűen nem értem az egészet, hiszen Cortés a múltkor egy masterpiece-t pakolt az asztalra.
Szerencsére a Red Lights egy idő után megtalálja magát, és aztán végig stagnál egy középszerű thriller-szinten, ami persze nem jó, de legalább nem is rossz - sőt, egy-két emlékezetes pillanat is belefér. Természetesen aki csak egy darabot is látott már ebből a műfajból, annak nem lesznek meglepetések (aki pedig látta a Prestige-t, az már az elején megsejti az első nagy poént), de a kezdéshez képest valóságosan megnyugtató ez a színvonal. Hibák persze még bőven vannak (Elisabeth Olsen karaktere mire is jó?), de cserébe legalább Cillian Murphy brillírozik. Viszont ami nagyon nagy hiba, az a vége: a végső nagy fordulat egyáltalán nem rossz, sőt, akár még menthetné is a filmet, de olyan hosszan és szájbarágósan (kábé visszajátsszák az egész filmet, hogy felfogd, hogy mi van) tálalják, hogy eredendő erénye rövid úton megközelíti az önparódiát. Többek között ezért gondolom azt Cortésről, amit - és sürgősen szállítson egy harmadik filmet, hogy eldönthessük, milyen rendező is ő. 5/10.
