Nem sok film van, ami gond nélkül el tudja feledtetni a saját hibáit.
Szauron minden erejét összeszedte, így elkezdődhet Középfölde harmadkorának nagy csatája. Miközben megy a vérontás ezerrel, Frodó és kompániája egyre közelebb ér a Végzet-hegyéhez - de az utolsó szakasz lesz a legdurvább.
"Ember fia engem meg nem ölhet"
Két év se kellett ahhoz, hogy a Gyűrűk Ura egy világméretű monstrummá nője ki magát: első két része váratlanul magas színvonala és sikeressége nyomán a (film)történelem egyik legnagyobb franchise-vá avanzsált, ami csak úgy hozta a nagy köteg zsozsókat az élet minden területéről, legyen az könyv, dvd, játékfigura vagy szülinapi papírszalvéta. Az egészből lassan jelenség lett, és mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogy milyen grandiózus befejezés varázsolódik év végén a mozivászonra. A hatalmas hype-hoz hatalmas bevétel társult, mindki a világ filmjéről beszélt, és a végére pedig maga az Akadémia is beadta a derekát: Peter Jacksonék tizenegy Oscarral távoztak a 2004-es díjátadóról. Ezek a díjak valószínűleg nem kizárólag a Return Of The King-nek szóltak, hanem annak az embertelen teljesítménynek, aminek köszönhetően ez a mérföldkőnek számító trilógia létrejött - mert az tényleg megérdemli.
Véleményem szerint a harmadik rész a széria leggyengébb darabja. Míg az elsőt hibátlanul vitte (mit vitte, röpítette) az utazás varázsa és az új világ felfedezése, a másodikat pedig a remekül épített feszültség, a gonosz terjeszkedése és néhány nonpluszultra epic fight emelte a valaha volt legjobb fantasy-akciómozivá, addig a harmadik simán csak fárasztó, illetve túlnyújtott és néhol túlzottan szentimentális. Filmünk nagyon nagy része egy helyben toporog (ez az előző részek hatalmas vándorlásaihoz képest nagyon fura), nevezetesen Minas Tirith környékén, ahol mindenki csak piszmog, és várja a film csúcspontját - és hogy addig is teljen az idő, néha van egy-egy csata, ami általában a semmibe megy. De mindezt persze hiperlátványosan, és az utolsó lópatkóig kidolgozottan - hihetetlen, hogy Jackson mennyi energiát öl olyan töltelék-jelenetekbe, mint a Pelennor-mezei csata. Szóval az időnk nagy részében Gondor fővárosában várakozunk, a film összes izgalmas momentuma pedig valahol egészen máshol történik - és a legnagyobb baj itt van, hiszen Gandalfon kívül egyik főszereplőnk sincs jelen a legnagyobb balhéknál, ez pedig erősen lankasztja a figyelmet (remek ellenpélda erre a Helm-szurdok, ami a második rész egyetlen igazán giga-csatája volt, de felsorakoztatta azon karakterek nagy részét, akikért addig már két és fél órája izgultunk, és ettől működött - mint maga a film is). Persze ezzel nem azt mondom, hogy minden rossz amit látunk, egyáltalán nem, csak hiányzik az a lendület és koherencia, ami az első két részt jellemezte és sikerre vitte.
Miután megejtettük a kétszázharmadik összeütközést is az orkokkal, végre elérünk a lényegi ponthoz - és ott végre minden klappol (kivéve a kétszáznegyedik összeütközés az orkokkal). Szereplők a helyükön, a dráma megvan, epic feeling csekk, összeszorult szív, felrobbanó vászon - mindent megkapunk, amit egy moziteremben meg lehet kapni. A cirka tizenkétórás trilógia elér a csúcsponthoz, és igen, ott és akkor mindent meg is lehet bocsátani - nevezetesen azt, hogy a Return Of The King nem hiperszuper, hanem csak marhajó. Mindenkin elégedettség fut végig, láttuk a világ filmjét, és ez a hatalmas eposz tényleg a filmművészet egy külön szegmensét képezi. Boldogan állunk föl a.... ja, nem, várj, mégsem állunk föl, hiszen ezt az egész érzést előbb porig kell rombolni.
Hiszen a végkifejlet után még mindig van fél óra a filmből, amit Jackson olyan bazi lassan, és olyan nyálasan prezentál, hogy egyszerűen megáll az idő a teremben. Oké, rendben, el kell varrni a szálakat, értem - de azért ezt máshogyan is meg lehet ám oldani. Egyébként még az is eszembe jutott, hogy PJ szándékosan csinálja ezt, hiszen az ember hatalmas hype-al ül le a film elé, és aztán sokkal visszafogottabban áll fel - lehet, hogy ez a végtelenbe nyújtott vég egy tudatos leszoktatás a szerről. Itt a Gyűrűk Ura rengeteg veszíthetne a megítéléséből... de nem.
A vicc az, hogy itt vannak ezek a szarvashibák, de egyszerűen ennek a mítosznak a fenségességét semmi se tudja bántani. Mert lehet, hogy ha visszaemlékszem a Return Of The King-re, akkor először az fog eszembe jutni, hogy "bahhh, milyen iszonyatos vége van annak", vagy hogy "bahhh, milyen unalmas annak a filmnek a nagy része", de következő gondolatom biztosan valami olyasmi lesz, hogy de azért mégis, milyen állat volt az olifántos balhé, hogy mennyire durva volt Szméagol története, hogy milyen cool volt a Boszorkányúr, hogy ez az egyik legszebb filmzene, amit hallottam, hogy Aragorn a legkirályabb király, hogy milyen gyönyörű volt az, amikor Samu a célegyenesben lelket próbált önteni Frodóba, vagy hogy basszus, Peter Jackson egy kiszabott mozimágus. Ja, hogy egyébként a filmnek ötször volt vége? Le van szarva. Inkább azt mondd meg, hogy mikor nézzük újra? 8/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=I7YllAOqpF4
