Így kell lehetőséggel élni.
Az előző részben elindított vírus jó munkát végzett, s az emberiség 90+ százalékát eltüntette a Földről. Tíz évvel később az immunis túlélők egyre nomádabb körülmények között élnek Frisco-ban, de azért igyekeznek újjáépíteni a világot - a bajok ott kezdődnek, mikor kiderül, hogy a Caesar vezette intelligens, felszabadult, emberekre pikkelő, s szintén egyfajta civilizáción dolgozó majmok pont a szomszéd erdőben laknak...
"Human work"
Három éve a Fox sikeresen újította meg a filmtörténelem második legidősebb franchise-át. A Rise Of The Planet Of The Apes a trendnek megfelelően előzményt szállított, sőt, egészen jót, s bár megvoltak a maga sutaságai, két eleme miatt mégis fennmaradt a vízen: egyrészt Andy Serkis elképesztő MOCAP alakítása révén (mert ugye te se nagyon emlékszel már Franco-ra), másrészt pedig egy bitang jó folytatás ígérete/lehetősége miatt. Mert igen, vannak filmek, amik igazából csak arra jók, hogy megágyazzanak a jövőnek, felvezessék a nagy testvért. Rupert Wyatt ezt tökéletesen csinálta a múltkor, s most Matt Reeves (Cloverfield) a soros, hogy kezdjen valamit az adománnyal.
Örömmel jelentem, hogy kezdett is, nem is akármit: a Dawn gyakorlatilag minden tekintetben jobban sikerült elődjénél, igaz, egy teljesen különböző film is lett belőle, kicsit olyan Star Wars meg Dark Knight módra. Wyatt tudományos thrillere és karakterdrámája helyett Reeves műve egy leharcolt világ korrajza, szociodráma és klasszikus konfliktusokkal operáló háborús film, melyet kellemesen áthat a poszapokaliptikával járó melodráma szele is. Filmjének cselekménye kissé banális ugyan (de hát mégis nyári blockbusterről beszélünk), ám ennek ellenére is izgalmas, kifogástalanul tálalt, s ami a legfontosabb, kellően kőkemény - méghozzá azért, mert csillagos ötös karakterek járkálnak benne, pont olyanok, amilyeneket két ilyen meggyötört társadalom megkíván. Mind a majmok, mind az emberek térfelén fennállnak ugyanazon főbb figurák, mindannyian komplexek és érthetők, a meccs pedig, amit 130 percben lejátszanak, igencsak érdekfeszítő. Csaták és leszámolások szép számmal akadnak, de esetünkben sokkal inkább a jellemek és a kapcsolatok azok, amik végig változást és izgalmat szolgáltatnak - nameg olyan alakításokat, hogy leesik az állad a pincébe.
S itt most nem a (helyesen) kissé háttérben szorított emberekre gondolok (bár Gary Oldman fél percben most is demonstrálja, hogy ő korunk egyik legnagyobb színésze), hanem Andy Serkis-re és makihaverjaira. Amit a pizsamába bújtatott, kamerákkal felszerelt színészek és az animátorok összehoztak, az valami forradalmi: Ceasar és a többiek annyira élnek, mint még soha egy CG lény sem, s annyi érzelem van a játékukban, mint húsz egyéb filmben összesen. Elképesztő munkát végzett a WETA, de annyira, hogy kénytelen vagyok azt mondani, hogy Transformers, Avatar, Gravity és Pixar összes ide vagy oda, ilyen k*rvajó effekteket én még az életben nem láttam, pedig találkoztam már egy-két dologgal.
Jó sztori és kiváló karakterek nélkül a látvány nem megy semmire, de egy ilyen film esetében ez fordítva is igaz: ha nem néz ki jól, nem fogom elhinni, hiába remek a tartalom. A Dawn Of The Planet Of The Apes viszont mindkét téren messze az elvárások fölött teljesít - s bár ő is megágyaz valami nagyobbnak, önmagában is kikiáltható bajnoknak. 9/10.
