Hogy Han Solo-t idézzem: tudtam, hogy büdös lesz, de azt nem, hogy ennyire.
Basin City újra megnyitja kapuit: ezúttal Dwight (Josh Brolin), Johnny (Joseph Gordon-Levitt) és Nancy (Jessica Alba) pokoljárásának lehetünk tanúi.
"Ez egy halott ember szeme"
Anyagi siker és kultstátusz ide vagy oda, a méltán elismert és körberajongott Sin City folytatására csaknem egy évtizedet kellett várni. Hogy ezt a maratoni tökölést mi szülhette, rejtély (a pénz- és időhiány biztos nem, hiszen Rodriguez a köztes időben tető alá hozott pár szemetet), az viszont tény, hogy a fennálló időt nem az új mű tökéletesítésére fordították. Mert ugyan borítékolható volt, hogy az első rész szintjét nem fogja megütni a következő, de ilyen mélységekről azért nem volt szó.
Rodriguez már a nyitójelenetben summázza, hogy mi a helyzet: Frank Millerrel közös gyermekének kiherélésének leszünk tanúi. A Mickey Rourke kora okán immáron inkább ciki, mint kemény Marv osztja a tőmondatokat, amiknek ezúttal se íze, se bűze, se idézhetőségi faktora, közben megy némi hentelés, ami egyrészt teljesen unevent, másrészt megvalósításában igencsak langyos, az eredeti filmet meghatározó vizualitás pedig a noir hangulat és a kőkemény életérzés helyett csak a 3D-s bohóckodást hivatott kiszolgálni. Valamint a 2005-ös, minden pénzt megérő stílusnak is bottal üthetjük a nyomát: halovány árnyéka köszön csak vissza, s az egész buli olyannak hat, mintha az első menet még kiforratlan, útkereső próbáit látnánk.
A dramaturgiai szerkezet egyébként hasonló, csak helyenként jobban összefésült: négy történetet kapunk Basin City-ből (nyitány, sztori 1, közjáték, sztori 2), de egyik harmatosabb, mint a másik. A már említett, teljesen érdektelen Marv szösszenetet egy kis félresiklott helyzetjelentés, majd az alcímadó Dame To Kill For váltja. Ennek a darabnak, melyben Josh Brolin küzd meg a végzet asszonyával, Eva Green-el megvannak a maga pillanatai, de eléggé kapkodó, eme halál egyszerű világhoz képest is felületes, a képregény ismerőinek pedig hatalmas csalódás lesz, hogy a kívánt ponton Clive Owen helyett csak egy pocsék paróka lép majd be a képbe. Az ekkor már teljesen siralmas helyzetet Joseph Gordon-Levitt pár perce hivatott menteni, s valamennyire sikerül is neki: a kártyazsonglőr Johnny históriája messze a legjobb, amivel filmünk szolgálni tud, minden ízében méltó a Sin City névre, akár az első részbe is bevághatnák. Eme felüdülés után azonban ismét a pöcegödör vár: hiába alakít Jessica Alba meglepően tisztességesen, a Hartigant megbosszúlni vágyó Nancy kálváriája fájóan semmilyen, minden fent említett negatívumot magán hordoz, finálénak pedig a lehető legrosszabb választás.
A kérdés, hogy vajon hol romolhatott el ennyire a helyzet? A rosszul válogatott sztorik? A felhígított stílus? A kizsákmányolt látványvilág? Leginkább mind egyszerre, de az biztosan nem, hogy egyszer már láttunk ilyet, hiszen ezt a világot, ha jól csinálják, nem nagyon lehet megunni. Valószínűleg ott van a kutya elásva, hogy Robert Rodriguez elsiklott ama apró tény fölött, hogy Sin City nem csak fekete fehér képekből, digitális hátterekből, és random mód odadobott színekből áll. 4/10.
