Kettő-null.
Egy kiégett, hüpi ex-sztár (Julianne Moore), egy bunkó tinibálvány, annak dörzsölt szülei (John Cusak/Olivia Williams), egy álmodozó limósofőr (Robert Pattinson) és egy titokzatos leány (Mia Wasikowska) kálváriázik egyet a hollywoodi pokolban, merthogy az az.
"Ez egy kibaszott művészfilm!"
Képzeld el, hogy Cronenberg elkezd Lynch-et másolni. Jó ötlet? Netán rossz? Tudja a fene, az viszont fix, hogy bármi is volt ezzel a cél, nem sikerült összehozni. Rendezőnk álomgyári rémálomgyára (bocs) a legjobb esetben is semmilyen, pedig baromira teper azért, hogy különleges legyen. Nem mondom, vannak pillanatok, amikor működik a dolog, amikor betalál a szatíra (főleg Julianne Moore esetében fordul ez elő), viszont minden ilyen megmozdulást egy kiló bullshit követ, ami hol idegesítő (Bieber-klón), hol csak simán fantáziátlan (mert a megint remekül teljesítő Wasikowska az egyetlen, aki hivatalosan őrült, de csak benne van némi emberség a pöcegödörben, ééééérted). Hogy közben olyan témák puffognak a margón, mint a szellemek vagy a vérfertőzés, tök mellékes, ezek csupán Cronenberg éjsötét és mega-elkeseredett kórképének öncélú eszközei, amiknek se füle, se farka, de a hangzásuk menő. Ez a megállapítás egyébként a film egészére is igaz: a Cosmopolis után a kanadai ismét nagyon meg akarja mondani a tutit, ami ugyan most se sikerül, de a legutóbbi menettel ellentétben a végeredmény itt legalább nézhető. 4/10.
