Ha van széria, aminek rosszul állna a profithajhász szemlélet, az a Hunger Games.
Katniss (Jennifer Lawrence) a felsőbb utasításoknak ellentmondva úgy dönt, hogy magánakcióban ront neki Snow elnöknek (Donald Sutherlnad), hogy végre véget vessen a rémuralomnak. Ám útja közben megfordul párszor az a bizonyos kocka...
"I've been watching you... and you watching me"
Van, hogy nem jönnek be a számítások. A Lionsgate az első Hunger Games elképesztő sikerét látva, teljesen érthetően úgy döntött, hogy addig nyújtja Katniss Everdeen megpróbáltatásait, amíg csak tudja. Ebből a könyvtrilógia utolsó kötetének kettévágása lett: a stúdió eme húzástól több pénzt remélt, én pedig eggyel több jó filmet, illetve a tényt, hogy az anyagiasnak tűnő lépésnek van művészi háttere is. Nos, igazából mindketten megkaptuk, amit akartunk, de egyikünk boldogsága se felhőtlen.
Bár a Mockingjay 1 szépen kaszált, elődjeitől csúnyán lemaradt a dollárokat tekintve - ezt annak idején az epizód kvázi eseménytelenségére fogták. Nos, annak, hogy a 2014-es menet olyan lett, amilyen, én örültem. Jó volt kicsit lenyugodni, szemlélődni a helyzeten a karakterekkel együtt, s egy olyan játszmát látni, ami nem az arénában, hanem a fejekben zajlik. Annak ellenére, hogy tényleg a világon semmi se történt benne, a Part 1 kifejezetten jó, erős, és tartalmas mozi volt, ennél fogva alig vártam a folytatást, illetve a befejezést, ami remélhetőleg ezt a vonalat még fasza akciókkal is feltölti.
A Mockingjay 2 ugyan szépen kaszál, de immáron kínos lemaradásban van testvéritől, még közvetlen elődjétől is - ezt a kiábrándult nézők számlájára írják, azaz a stúdió csúnya farkaskiáltásával állunk szemben. Pedig akik tavaly zúgolódtak, azok most igazán megkapják a magukét: a Part 2 egy sodró lendületű, szüneteket alig tartó háborús akciófilm, amiben folyamatosan történik valami új és izgalmas, a feszültséget és a háttérben húzódó (de azért nem egyszer előretörő, sőt, horrorba is áthajló) brutalitást vágni lehet, s melynek tényleg súlya, a nagy egészet nézve komoly tétje és értelme van. Nincs mit szépíteni: Francis Lawrence igazán tökös finálét rakott össze, ami a sodrásával letarol, egyes pillanatait a retinádba égeti, s még az agyát se hagyja otthon.
Viszont ez utóbbi terén messze nem olyan összetett és/vagy kielégítő, amit ettől a szériától megszoktam, megszoktunk. Bár a karakterek továbbra is remekül funkcionálnak (hogy Jennifer Lawrence négy filmen át nem csak magas minőségben, de ilyen tudatosan viszi a szerepét, az valami elképesztő), a mentális sakkjátszmák még mindig kemények, s a sorozat semmihez se hasonlítható humánuma és hangulata is helyén van, de mégis: ez az oldal egy fokkal hátrébb van lökve. Pont az akció mögé, s ezzel együtt jár, hogy valamennyire le is van butítva, így pedig súlyából, hitelességéből veszít. És ez sajnálatos.
Egy éve még azt mondtam, hogy a kettévágás jó ötlet volt, mert a lényeg, a belső tartalom abszolút kibontakozhatott. A Part 2 után már más a helyzet: ugyanis nem csak a cselekményt, de a filmek összetételét is szétválasztották. Ha együtt maradnak, erényeiket pedig olyan remek harmóniában szállítják, mint az első két felvonásnál, na, az lett volna az igazi. De ne érts félre: a Mockingjay 2 ettől még egy baró film, eleddig az év akciómozija, mely csak összehasonlítások alkalmával bukdácsol. 8/10...
... de aztán, mikor már kicsit szertefoszlott a rajongói felhő, na akkor hirtelen beugrik, hogy a játékidejének valóban elképesztő 70%-a lényegében a semmire megy ki, s csak azért van, hogy legyen. Meg hogy te bemenj a moziba, ami így a végére már 3D-ben is adja a cuccot. És itt azért valahol elkezd dühítő lenni a dolog... 7,5/10.