Szép is, csúnya is - szóval hallgass a szívedre.
A 75-ik viadal nem úgy sült el, ahogy azt a fejesek elképzelték: Katniss (Jennifer Lawrence) tettei soha nem látott közelségbe hozták az elnyomás elleni forradalom kirobbanását. Következő feladata az lenne, hogy élére álljon a megmozdulásnak, ám ő továbbra is csak az egyre nagyobb bajban levő szeretteiért aggódik. És amíg ő tököl, Snow elnök (Donald Sutherland) eléggé bekeményít...
"If we burn, you burn with us!"
Nem irigylem Francis Lawrence-t. Három ekkora filmet (Catching Fire, Mockingjay 1+2) ilyen rövid alatt és ekkora elvárások közepette leforgatni... hát az "embertelen" enyhe kifejezés lehet. Egyben minden tiszteletem az övé, hogy bár a kósza hírek másról szóltak, eleddig nem roppant össze, sőt, tartani tudja, ráadásul más recept szerint a színvonalat, ami hát nem volt alacsony.
A Mockingjay 1.0 más, mint amit megszokhattál: azt hiszem, nem titok, hogy viadal ezúttal nincs (hiszen hol és kikkel is lenne?), viszont készülj fel, hogy akciót se nagyon látsz majd - ennek ellenére ez a film roppant izgalmas, vagy nem is, inkább érdekes, de olyan hümmögve belegondolkodó, aztarohadt!-ozó, körömrágó-karfakaparó módon. Lawrence-nek érthető módon tartogatnia kell a puskaport, max az odavezető zsinórt gyújthatja meg, ám ezt a limitált mozgásteret annyira ügyesen használja ki, mint utoljára David Yates négy évvel ezelőtt: ha nem tombolhat, akkor a szellemiséget veszi elő, karaktereit boncolja, az adott helyzetről filozofál, tágítja a világot, és olyan melankóliával töltött feszültséget épít, hogy csak na. A széria legjobb belső értékei, mint a médiaszatíra, a paranoia, a nyomás és annak kezelése, na meg persze a társadalmi kórkép állítom, hogy itt vannak a legjobban és legerősebben prezentálva. Rendezőnk mesterien játszik eme súlyos elemekkel, s bizony működésre kényszeríti a nézői agyat, ez pedig van olyan jó, mint egy túlélőtúráért való szurkolás.
Ha egy széria, egy folyamat részeként tekintek a Mockingjay 1.0 -ra, akkor azt kell mondjam, hogy tökéletes munkát végez: ritka okosan át-, és továbbgondolt, érdekes és informatív, feladatának, vagyis a felcsigázásnak maradéktalanul eleget tesz. Viszont sajnos kritikus szemmel is néznem kell, és elővennem azt az ostort, amit többrészes bulik esetén előszeretettel használok, bár most semmi kedvem hozzá: mert mint önálló film, ez nagyon nem oké. Ha így tekintek rá, akkor csak halványan van füle meg farka, cselekménye hajszálvékony, és összességében inkább helyzetjelentés, mint film. Egy olyan bomba, ami ketyeg, de számai egy helyben állnak, s felrobbanni is elfelejt. Igen, ez a dolga, de ez nem indok arra, hogy valaki sutba vágja az alaptételt: egy filmnek állnia kell a saját lábán, legyen akárhanyadik része valaminek.
Viszont ez ama ritka esetek egyike, amikor leszarom az elméletet, mert művünk, ha csak előismeretekkel is, de működik, bazijól. Lehet, hogy részben a megkönnyebbülés beszél belőlem, hogy nem a tvájlájt 4.1, hanem a HP 7.1 csoportjába sikerült beállni (vagyis az anyagiak mellett maga az anyag is kívánja az alapmű két filmben való elmesélését), lehet, hogy a széria iránti szeretetem, de most akkor is azt mondom, hogy szarvashibája mellett is rohadt jó filmmel állunk szemben. És legyen már jövő november! 8,5/10.
