Mióta leltározok, még sose volt ilyen nehéz dolgom a zenékkel. Szerencsére nem azért, mert úgy kellett összekaparni a dolgokat, pont ellenkezőleg: durván beütött a bőség zavara. Nehéz volt hát a választás, de nagyobb bajom sose legyen.
+1: Michael Giacchino - Jurassic World
Igen, megint plusszolunk, de az év legtermékenyebb, és folyamatosan csúcsminőséget szállító szerzőjét nem lehet szó nélkül hagyni. Michael Giacchino simán megtehette volna, hogy egyszerűen újra előadja John Williams Jurassic Park klasszikusait, s valamikor ezt is tette, de emögött koncepció volt - mert azok a dallamok összeforrtak azzal a világgal. Az anyag igazi ereje viszont abban rejlik, ahogy Giacchino tökéletes harmóniába összeházasította azokat saját, szintén erős szerzeményeivel - legékesebb példája ennek az új főtéma. Akárcsak a film, a score is nosztalgikus és friss lett egyszerre. https://www.youtube.com/watch?v=_0AArZYF-NI
5: Disasterpeace - It Follows
2015-ben valószínűleg az It Follows volt az a film, amihez a feeling, a kreativitás, meg kábé minden egyéb terén a legtöbbet adta a zene. A Disasterpeace munkája nélkül ez a mozi nem lett volna ugyanaz: a hetvenes-nyolcvanas évek horror klasszikusainak hidegrázós szintizenéihez való visszanyúlás és maxra tekerés az év egyik legnagyobb ötlete volt, ami nem csak tökéletesen kiegészítette, de alaposan fel is javította az amúgy se gyenge látottakat. A végeredmény igazi, zsigerig hatoló élmény lett. https://www.youtube.com/watch?v=6JgeucI4oLs
4: Whiplash OST
Sose szerettem a jazzt. Valahogy nem tudom értékelni. Így aztán rengeteget elmond a Whiplash válogatásáról, hogy képes volt ha nem is rajongóvá, de érdeklődővé tenni a műfaj iránt. Hihetetlen számokat szedtek elő Damien Chazelle filmjéhez, melyben egyik mestermű követi a másikat, de ha csak a Caravan, illetve maga a Whiplash lenne rajta, már itt lenne a helye az albumnak. És még a Justin Hurwitz által szerzett score se semmi. https://www.youtube.com/watch?v=v4CQPBRbnXs
3: Fernando Velázquez - Crimson Peak
Horrorhoz horrorzene jár - gondolnánk mi, de Guillermo del Tor és Fernandó Velázquez inkább klasszikus, nagyzenekari aláfestést választott a Crimson Peakhez, s milyen igazuk volt. Persze amikor durvulni kellett, akkor az is megvolt, de összképként mégis egyfajta emelkedett romantika maradt meg, s ez így van rendjén. Mert hát gótikus meséhez mégiscsak ez illik - illetve az év talán legszebb albuma. https://www.youtube.com/watch?v=pMLvHG5K0ng
2: Foxcatcher
Bennett Miller filmjére inkább a feszült csend volt jellemző, ám mikor a zene végül előtérbe került, akkor mindent lesöpört az asztalról. Több szerző közös érdeme ez, akik mind letetettek legalább egy királyságot az asztalra - legyen szó akár Mychael Dannáról vagy West Dylan Thordsonról. A legnagyobb elismerést azonban a "főkolomposnak" kinevezett Rob Simonsen érdemli, aki a gyönyörű Corruption mellett az év leghátborzongatóbb, egyben legszomorúbb dallamát is leszállította, mely már rögtön a főcímnél torkon ragadta a nézőt: https://www.youtube.com/watch?v=fnrB1fMHLZc
1: Hans Zimmer - Chappie
Úgy látszik, nem csak én szerettem bele idővel az Amazing Spider-Man 2 zenéjébe, hanem maga Hans Zimmer is, aki Neill Blomkamp műve kapcsán már teljesen elmerült az elektronikus zenében. Egy ekkora embertől az ilyenfajta kísérletezés már önmagában elismerést érdemel - de úgy, hogy a végeredmény fantasztikus lett, pláne. A Chappie score-ja a legjobb pillanataiban vangelisi magasságokban jár, az akcióknál és a szívszaggató érzelmeknél egyaránt kiválóan teljesít, nem mellékesen pedig az év legszebb számát, a We Own This Sky-t is magáénak tudhatja. Földöntúli élmény az album, egyszerre ijesztő és megindító - egyértelműen az év legjobbja.
És amik még nagyon jól szóltak: Disasterpeace - It Follows; Mychael Danna és Jeff Danna - The Good Dinosaur; Michael Giacchino - Inside Out; John Williams - Star Wars: The Force Awakens; Joy OST; Junkie XL - Mad Max: Fury Road; James Newton Howard - The Hunger Games 3.2; Michael Giacchino - Tomorrowland; Danny Elfman és Brian Tyler - Avengers: Age Of Ultron;
