Jodie Foster rádiós műsorvezető. Egyik este a parkban bandázó aljanép tagjai kinyírják a pasiját, őt meg rendesen agyonverik. Három hét kóma után felépül, vesz egy pisztolyt, és írtani kezdi az utca söpredékét. Jól teszi? Nem tudom.
Neil Jordan, a Síró játék és az Interjú a vámpírral rendezője egy teljesen jó és tisztességes filmet hozott össze. Remek felvételek, egészen izgalmas és tartalmas sztori, jó alakítások Jodie Foster-től és Terrence Howard-tól, és ennyi. Maga a film nem valami nagy szám, viszont mégis emlékezetes marad a fő kérdéstől, illetve attól, ahogyan ezt a kérdést körbejárja.
"I wanna buy a gun"
Embert ölni. Foster pasiját a film elején először megalázzák, aztán megölik. Aztán Foster később megkeresi, és megöli őket. Van-e hozzá joga? Igaza van-e? Őszintén szólva nem tudom. De mégis eléri azt a film, hogy végig szurkoljak egy önjelölt igazságosztónak, aki össze-vissza gyilkol. Mondjuk ez az össze-vissza nem teljesen igaz, de ha mondjuk késsel fenyegti őt két fekete pasas, azokat szó nélkül lelövi. Vásárol a boltban, hirtelen beront egy fickó aki ki akarja őt nyírni, hát őt is szó nélkül lelövi. És lehet, hogy ettől most én szemét vagyok, de nem tudom azt mondani, hogy nincs igaza. A rendező bátrabb, mint én, ő kimondja, hogy a hősnőnek igaza van, és ettől sokkal... hogymondjam... jobb lett a film. Mert ha megint az lett volna a tanulság, hogy "ne ölj, mert az rossz; ne ölj, mert akkor semmivel se vagy jobb náluk", akkor az valahogy nagyon álszentnek tűnt volna. A főszereplő itt mindenkivel keményen elbánik, és én mint néző, ezt egyáltalán nem bánom. Érdekes, hogy ez az egész a Kill Bill-nél nem jutott eszembe, pedig ott is kábé ez van. Viszont ebben a filmben olyan szituációk vannak, hogy hirtelen arra gondol az ember, hogy "jesszus, ez velem is megtörténhet, ha kilépek az ajtón". És ettől nagyon súlyos lesz az egész. 7/10, mert a film önmagában nem nagy cucc, de a témája...huh! Erről a témáról szerintem órákig lehetne beszélgetni. Remélem, egyszer lesz rá alkalmam.
