Tyű.... Na, ez kábé annyira agysorvasztó volt, mint a Nem kellesz eléggé, de mégse tudom azt mondani rá, hogy rossz. Meg azt sem, hogy romantikus komédia. 
Pedig elvileg az. Szóval, van Brittany Murphy, aki egy meleg barátjával él együtt, és próbálja őt mindenkivel összehozni. Meg úgy általában próbál mindenkit mindenkivel összehozni, meg segíteni, meg meghallgatni, meg ilyenek. Saját kapcsolata viszont nincs, max annyi, hogy az exével néha lefekszik, és kész (de az exe nem tudja, hogy ő egy ex - wow). Aztán egyszer jön az argentin Paolo, aki beleesik ebbe a csajba, aki viszont erre tök vak, Paolot szintén melegnek nézi, és próbálja összehozni őt a meleg lakótársával.... merthogy minden jó pasi meleg (...kösz...). Viszont Paolo nem meleg, hanem szerelmes hetero, és jöhetnek a félreértéses problémák. Ez még leírva se valami jó, kivitelezve egyszerűen borzalmas, viszont még mindig nem tudom rámondani egyértelműen, hogy rossz.
Tök érdekes az, amit ez a film csinál. Olyan, mint egy csaj (vagy pasi), akinek van egy "felszínes páncélja", és nem adja ki magát, nem árulja el, hogy ő most milyen, mit szeret és mit nem, mit gondol miről satöbbi - akinek van türelme, és eléggé érdekli, az nézzen a felszín alá, és jöjjön rá magától és a részletekből, hogy mi az a nagyon jól titkolt valami, amivel szemben áll. Ugyanis ez a film egy paródia. Romantikus-komédia-paródia. Jó mi?
"Ha ez egy film lenne, te szőke lennél"
Oké, mi az első? Felcseréjük a szexuális beállítottságokat a megszokotthoz képest - ez a film tele van homárokkal, és a "klasszikus változat" (nő+férfi) háttérbe szorul. Aztán vesszük a jól ismert kliséket, amiket úgy adunk elő, hogy egy brazil szappanopera elbújhat mögötte, a végletekig minden el van túlozva, és profi módon látszik igénytelennek. Ja, és pluszba olyan párbeszédek/monológok repkednek, hogy ehhez képest a (borzalmas) Bridget Jones 2 szövegei szépirodalomnak számítanak. Viszont a nézőben végig ott motoszkál a kérdés: ez szándékosan ilyen szar, vagy véletlenül?
A poén az, hogy ez csak az utolsó pár percben válik nyilvánvalóvá, a válasz pedig az, hogy feltételezhetően szándékos. Ha nem, akkor Alek Keshishian a világ egyik leghülyébb rendezője. De maradjunk annál, hogy szándékos, nem véletlenül végződik az egész úgy, ahogy. Meg nem véletlenül a nézik a karakterek a tévében az Álom luxuskivitelbent meg a Notting Hill-t. És Brittany Murphy se véletlenül néz ki úgy, mint Audrey Hepburn az fenti filmben.
Mit is adjunk erre az alkotásra? Ha az ember nem lát át a szitán, akkor 2/10-nél biztosan nem több. Az ötlet jó, az megér 8-9/10-et, de akármennyire is jó, a készítők mégse tudták igazán kihasználni. Marad egy 6/10, mert inkább volt 'érdekes' mint 'bűnrossz', bár attól se állt messze. Megtekintése saját felelősségre, viszonyítási pont a Kegyetlen játékok.
