Na, ezért a filmért is kár. 
Gondolom sokan ismerik Steven Spielberg egyik újabbnak számító filmjét, a Világok harcát, de aki nem, annak legyen elég annyi, hogy jönnek az ufók, és nagyon ellenségesek. A H.G. Wells regényéből készült film (aminek nem sok köze van a könyvhöz) egy roppant vegyes utóízű valami. Először az tűnik fel, hogy valami kegyetlen jó. De tényleg. Spielberg (egy kis Shyamalan koppintással élve) úgy meséli el a gyilkos inváziót, hogy nem globális pusztítást mutat be irdatlan háborús jelenetekkel, hanem egy egyszerű kisembert útját (aki Tom Cruise) követi nyomon a káoszban.
Ez az egész film legnagyobb húzása, mert az ufós katasztrófamozi így szomszédságba kerül a család drámával illetve a road-movie -val, és ez tök jó. Persze vannak itt CG-hegyek, meg szólnak rendesen a hangfalak, mert azaz egy darab Tripod is akkora balhét tud csinálni a kertvárosban, hogy öröm nézni. Meg aztán leszenk többen is, nyugi. Valamint az egész zúzás sem amolyan megszokott. Rögtön kiszúrni, hogy ezek a képek nem Michael Bay vagy Roland Emmerich kezei közül kerültek ki: a spielbergi elegancia szinte kézzel fogható a rombolások pillanatain. És akkor még pluszba előkerülnek a tarsolyból idegborzolóan nagyszerű pillanatképek (a folyó vagy az elszáguldó vonat), és még azt is megkapjuk, hogy mekkora állat is az ember nagy tömegben, de nem ám nyálasan, hanem atomkeményen.
"Where is the thunder?"
Hatvannyolc percen keresztül kapunk egy zseniális és baromi ígéretes filmet... aztán az egészet hazavágják. Nem úgy, mint újabban a Wolfman-nél, hogy egyik percről a másikra, nem, a Világok harca olyan negyven percen keresztül amortizálódik le. Az, hogy Tim Robbins pincéjéből vagy húsz percig nem szabadulunk ki már önmagában egy durrdefekt, de még itt nincsen minden veszve, ezt még helyre lehet hozni. De nem hozzák, sőt, még jobban elrontják. Nem tudom, ki gondolta úgy, hogy egy sci-fi akció monstrumnál el lehet játszani azt, hogy nincsen tetőpont. Márpedig itt nincsen, bár lehet, hogy Cruise úr gránátozását annak szánták, de akkor nagyon nem sikerült. Csúcspont nélkül meg az egész leereszt, szépen lassan, mint ahogy a fürdővíz lefolyik a lefolyón. A Világok Harcának egyszer csak vége lesz, narrátor úr elmeséli, hogy mitől döglött be a megszállás (egy ritka hülye indokkal, ami a könyv idején még elmehetett, de 2005-ben a "haggyukmá" kategória), aztán függöny. Ja, meg Bostonban van egy utca, ami tök sértetlen, és szinte kliép az ajtón a nagyi, és hozza a friss sütit - persze úgy, hogy a világ többi része közben lángokban áll, vagy már abban se.
A Világok Harca az általam ismert egyik legnagyobb elszalasztott lehetőség vagy ziccer kihagyás: eszméletlenül jól kezdődik, aztán kifingik az egész. Éppen ezért a sokadik megnézés után se tud többet kiharconi magának egy 6/10-nél. Pedig de jó lehetett volna.
