Hihetetlen jó sztori, bivalyerős alakítás, jókis film - valami ilyesmi a Beaver.
Walter (Mel Gibson) a valaha volt legmélyebb depressziót éli. A világon semmit nem csinál, csak depresszív. Felesége (Jodie Foster) és fiai (az egyik Anton Yelchin) el is hagyják őt, hiszen képtelenség vele éli. Ám Walter az abszolút mélyponton segítségre lel - eljön hozzá a Hód, hogy megmentse az életét. Walter innentől kicserélődik, újra él, mindenki szereti. De vajon tényleg Walter az, aki visszatért?
"Ez az ember nem beszél. Ha mondandója van számára, azt intézze a hódhoz"
A Beaver akkor lett volna igazán jó film, ha a rendező, Jodie Foster egy kicsivel több tapasztalattal rendelkezik a kamera másik oldalán. Foster láthatóan tehetséges ebben a pozícióban is, sőt mi több, ügyes és okos - tudja, hogy kell egy ilyen sztorinak mélységet adni, és azt is, mennyi humor kell bele egy jó egyensúlyhoz, a sokak által nem értett mellékszál (Anton Yelchin és Jennifer Lawrence kettősével) pedig szintén jó húzás. Ráadásul Foster még a gyakorlott filmnézőket is palira tudja venni: miután Walterről a világon semmit nem tudunk meg a film alatt, az ember hajlamos azt hinni, hogy ez rendezői hiba, ráadásul nagyon csúnya - aztán a végén ott állunk a felismeréssel, hogy ez biza a koncepció része volt.
Szóval Foster ügyes, csak nem elég gyakorlott. Így történik meg az, hogy a filmen szinte átrohanunk - nagyon sok mindennek nincs ideje egyrészt kibontakoznia (ami egy ilyen súlyos drámánál azért nem ártana), másrészt "élnie" és ezzel igazi tartalmat felmutatnia. Illetve ez így nem jó, hiszen Walter és Hód esete nagyon szépen átjön, csak hát lehetne ez sokkal több is. Az egész filmre igaz, hogy minden olyan hirtelen történik, és ez nem jó. Vannak filmek, amikre azt mondjuk, hogy lehetett volna rövidebb. A Beaver után én úgy voltam vele, hogy ez lehetett volna fél órával hosszabb. Mert akkor ez a film nem megérint és elgondolkodtat, hanem valami elementáris szinten megráz, esetleg megríkat, sőt, megrémít (így is elég ijesztő néhol) és akkor azt mondanám, hogy ez a legjobb agybeteg film, amit valaha láttam. Ez viszont elmarad, hiszen filmünk sajnos kevés. Nagyon jó, de sokkal jobb lehetne. Azért a záró képsor nagyon ott van.
Akire viszont egy rossz szót nem lehet szólni, az Mel Gibson. Én bátran kijelentem, hogy az öreg még életében nem játszott ekkorát, egyszerűen minden pillanata aranyat ér. Oscart már életben nem fog kapni, de ezért megérdemelné. Ilyen finoman és árnyaltan bemutatott skizofréniát nem mindennap látni, nincs mese, hatalmas taps neki. Fel is húzza a pontot, így simán megérdemel egy 8/10-et a Beaver, Foster és Gibson pedig megcsókolhatják egymást. Az egyik azért, mert a másik valóban emlékezetessé tette az amúgy se rossz filmjét, a másik meg azért, mert az egyik ekkora szereppel ajándékozta meg.
