Iszonyat nehéz hibátlan filmekről írni - most se nagyon ment.
Tom (Jim Boradbent) és Gerri (Ruth Sheen) egy kedves idős házaspár, tele barátokkal, ismerősökkel, családtagokkal. Egy évükből négyszer egy-egy napot követhetünk végig, amik bár hétköznapiak, de mégis mindig történik valami.
"On a scale of one to ten, how happy would you say you are?"
Ki az, akit ha megkérdezel, "hogy vagy?", akár órákon át is tud mesélni? Hát az, akinek valami magánéleti gondja van. Ezerszer láthattunk már olyan filmet, ami egy ilyen emberről, vagy emberekről szól. Mike Leigh filmje viszont nem ilyen. Főszereplőink, Ruth Sheen és Jim Broadbent olyanok, akiknek semmi gondjuk nincs. Jól élnek, van mit tenniük, szeretik egymást, satöbbi. Így az Another Year már alapfelvetésében nagyon ügyes és eredeti, hiszen most azok hétköznapjait láthatjuk, akikNEK sírnak az ismerősök. Ez rengeteg lehetőséget rejt magában, ám filmünk nem használja ki az összeset (például házaspárunk nem dumál ki senkit), hiszen ő nem erről hivatott szólni - mint ahogy Sheen és Broadbent sem szó szerint értendő főszereplők, sokkal inkább csak egy stabil, közös alap a négy életképhez. Az Another Year, tudom, ez nagyon sablonos, de az életről szól. Egyszerű emberek kis bajairól vagy öröméről, akik akár Te vagy én is lehetnénk. Finoman, szépen, hihetően, és minden kis rezdülést olyan pontosan bemutatva, amit az Hours óta nem láthattunk (itt teszem hozzá, hogy sokan nem lesznek ám vevők erre a mozira). Mike Leigh egy hibátlan rendezést hozott össze, és ezzel egy folyamatosan megújulni képes, keserédes, szívhez szóló filmet, amire nincsen jobb jelző a tökéletesnél.
Nincs mit szépíteni: az Another Year az év egyik legjobb filmje. Tiszta, szép, emberi és hihetetlenül igaz. 9,5/10. Nem mellékesen ebben a filmben található az utóbbi évek talán legjobban kitalált és felvezetett karaktere.
