Nem véletlenül nem lett ebből a filmből az a kult valami, amit megjósoltak neki.
Max (Max Records) egy elhanyagolt kissrác, aki egy zűrösebb nap után elszökik anyjától (Catherine Keener), egyenesen a vadonba. Ott aztán találkozik a nagy szőrös vadakkal, és eleinte nagyon jól kijön velük. De csak eleinte.
"Ez volt a kedvenc karom"
Úgy három éve, eme blog létezésének első hónapjaiban emlékeim szerint három film kapott nagyon nagy hype-ot: a Watchmen, a Transformers 2, illetve jelen iromány tárgya, a Where The Wild Things Are. Fura, hogy ilyen régóta vágytam megtekinteni ezt a filmet, és csak tegnap jutottam el végül hozzá (hála az HBO-nak). Spike Jonze könyvadaptációja már első képektől, poszterektől, nameg a nagyszerű trailertől kezdve csigázta az agyamat - szőrmókokra bármikor vevő vagyok, fantáziavilágokra még inkább, az abba való meneküléssel a zord felnőtt világ elől pedig meg lehet venni kilóra. Aztán a Wild Things egyszer csak törlődött a hazai bemutatók sorából (végül csak dvd-n jelent meg itthon), és a kintről érkező kritikák se voltak magasztalóak. Előre megmondom, ez sem lesz az.
Spike Jonze (nagy meglepetésemre) eddig három nagyjátékfilmmel büszkélkedhet - Being John Malkovich, Adaptation és jelen irományunk tárgya - illetve rakás rövidfilmmel illetve zenei videóval. Meg kell mondjam, a két Charlie Kauffmanos alkotása se a szívem csücske (amit becsülök bennük, az mind írói érdem), mégpedig azért, mert bár mindkettő egy jól kidolgozott munka, egyik se ad a nézőnek semmilyen kapaszkodót az élvezethez - hogy egyszerűbben mondjam: senkit nem lehet bennük minimálisan se szeretni, vagyis azonosulási pontnak híján vagyunk, ami pedig, hát nem jó. Elismerem, mindkét film esetében lehet ez szándékos vagy fontos, de erről talán majd máskor - ennek a gondolatnak a lényege csak annyi, hogy ugyanez a "szerethetetlenség" jellemezi a Wild Things-et is.
Pedig ha valaminek be kellene férkőznie az ember szívébe, az ez a film. Jó, néha sikerül is neki, de kizárólag a mellékszereplő vadak részéről - se Max, se a fővad Carol nem képes hasonlót produkálni. Mert itt van ez a dühkitöréses kölyök, aki ha nem kap elég figyelmet, elkezd üvöltözni (bár lehet, hogy erre csak én vagyok allergiás) - sértődős, nagyzolós és már-már egoista karakterével nem tudok mit kezdeni, talán csak annyit, hogy sajnálom Catherine Keener-t. A fővad Carol meg rögtön azzal lép be a filmbe, hogy társai házait rombolja le sorra, majd a film folyamán folyamatosan veszekszik velük. Világos, hogy ez a két figura valahol egymás tükörképe, illetve az egész vad világ Max elválást a saját agressziójától hivatott jelképezni - ezek a dolgok átjönnek, a tanulság megvan, csak éppen szinte már rossz végignézni az egészet. A mese világa (erdő, szőrmókok, zene, stb.) egyáltalán nem passzol össze a történet nem túl nagy mértékű, de annál zavaróbb erőszakosságával, a film egésze pedig emiatt nem bír működni.
Ennek ellenére el kell ismerni, hogy rengeteg szép pillanattal, aranyos poénnal és jópofa mellékvadakkal bír a Wild Things, de mivel maga a szíve nem az igazi, ezek csak szépíthetnek a helyzetén - megmenteni nem fogják. Hogy ez most Jonze "sajátossága", vagy már az alapul szolágló könyv is ilyen, azt nem tudom, de ez nem több, mint 6/10 - és akkor most nagyon jófej voltam.
trailer (na, ilyennek kellene lennie az egésznek): https://www.youtube.com/watch?v=01-PqqifyjA
