A kémek helyzete bizony nem könnyű - és esetünkben a nézőé sem az.
A hidegháború alatt a helyzet egyre inkább fokozódik - főleg akkor, amikor kiderül, hogy a brit hírszerzésen belül, és annak is a legfelsőbb rétegében van egy vakond, vagyis kettős ügynök. A vakond felkutatására visszahívják az ügynökség egyik legnagyobb koponyáját George Smiley-t (Gary Oldman)...
"Who can spy on the spies?"
Aki azt gondolta volna, hogy a kémek élete olyan, mint James Bond-é, nos, az el van tájolva - a 007-es egészen távol áll fajtája igazi tagjaitól. A valódi kémek olyanok, mint Mark Strong, Colin Firth vagy akár Gary Oldman karakterei aktuális filmünkben - agyasak és precízek, ugyanakkor kimértek, szürkék, nem egyszer kiábrándultak, és mellékesen rettegnek, mint a fene. John le Carré könyvéből (ami egyébként egy trilógia kezdete) Tomas Alfredson olyan filmet forgatott, ami ezt a hangulatot, ennek az élettelen életnek az összes pontját remekül visszaadja, elsőrangú betekintést nyújt ebbe a zord világba. Hogy ez használ-e a filmnek vagy nem, nos, az egy jó kérdés.
A válasz az, hogy igen is, meg nem is. Kétségtelen, hogy atmoszféra terén a Tinker egy egészen egyedülálló film. Ebbéli kivitelezése mesteri - komor képek, nagypapás tempó, 100% visszafogottság, és mindebbe belerakva a kellő feszültség és izgalom. Hogy ezt hogy sikerült összehozni, azt nem tudom - annyi biztos, hogy egy idő után itt valamiért sokkal többet mond Gary Oldman hallgatása, mint bármilyen monológ, dialóg vagy akció szcéna.
Ugyanakkor valahol ez a film veszte is: lassan annyira szürke lesz minden és mindenki, hogy meg nem lehet mondani, hogy most ki vagy mi a lényeg, hol tartunk a nyomozásban (ami egyébként nem olyan nagy cucc), meg egyáltalán, mi is történik. Ezzel a filmmel az van, hogy vagy figyelsz, vagy meghalsz. Ha az ember nem sasol és koncentrál 127 percen keresztül, akkor iszonyat könnyen elveszhet az egyfolytában váltakozó nevek és adatok között, ami a végére odáig fajulhat, hogy felhangzik a kérdés: most akkor mi is volt? Igazából nem az a baj a Tinkerrel, hogy túl bonyolult, hanem az, hogy nem-túl-bonyolultságát a legkevésbé nézőbarát módon teszi. Például biztos vagyok benne, hogy anno a Zodiac egy ezerszer kuszább film volt, viszont folyamatosan adta a kapaszkodókat, levegővételeket, pillanatnyi összesítéseket, és végére, bár nem állítom, hogy minden tiszta volt, határozottan egy nagyon élvezhető film jött össze belőle. A Tinkerre nem mondanám hogy élvezhető. Érdekes, szövevényes, és leginkább stílusos, tele van remek alakításokkal (Gary Oldman forever!) és mindennel - de amíg elérünk a végére, hát én behalok.
Érdemes megnézi ezt a filmet, mert jó - de kávéval, jegyzettömbbel és egy haverral, akivel közben lehet diskurálni arról, hogy éppen mit is látunk. 7/10.
