Még mielőtt önkéntes száműzetésbe vonult volna, James Cameron letett egy olyan filmet az asztalra, ami nem hazudtolja meg a nevét: a Titanic nemcsak hajóként, de filmként is egy hatalmas, és tiszteletet parancsoló monstrum.
1912 április tizedikén az akkor épített legnagyobb hajó, a Titanic kifutott a liverpooli kikötőből. Fedélzetén 2200 másik utas mellett volt egy szegénylegény, Jack (Leonardo DiCaprio) és egy úrilány, Rose (Kate Winslet), akik nem tehettek mást, mint pár nap alatt örökre egymásba szerettek. Ám mi már tudjuk, amit ők még nem: hogy közelít a jéghegy.
"Zeneszóra megfulladni, ez az első osztály"
Ha James Cameron leül rendezni, akkor abból vagy filmtörténet, vagy csak simán kult lesz (hiszen a nézhetetlenség határát súroló kék szamaraknak is egyöntetűen megszavazunk egy technikai mérföldkövet). A többek között az első két Terminátort, az Aliens-t és az Abyss-t alkotó ex-kamionost egyik filmtanárom mégis úgy jellemezte, hogy "sikeres és korrekt iparos", mely kijelentés második felével már akkor is vitába szálltam. Ha Cameronra mindenképpen jelzőt akarunk keresni, akkor már inkább a "grandiózus" legyen az. Általában a mindenkori Cameron film (és most senki ne jöjjön nekem a Piranha 2-vel meg a True Lies-al) meghaladja saját korát, technikai kivitelezése nemcsak vérprofi és monumentális, de újító is egyben - James mindig legalább két, de inkább hat lépcsővel előrébb akar járni. Maximalizmusa ugyanannyira süt filmjeiről, mind a trükkmesterek verejtéke, és valószínűleg soha nem elégszik meg kevesebbel, mint ami a fejében létezik. Igen ám, de ez a fickó nemcsak egy vizuális úttörő, saját szakmájának határainak folyamatos tágítója, de iszonyat jó író és rendező is egyben. Ne csak akkor fordulj hozzá, ha forradalmi romboldát akarsz: Cameron mestere a mainstream érzelmeknek, valódi lelket tud önteni filmjei motorjába, valamint olyan izgalmat és/vagy feszültséget képes könnyedén felépíteni, hogy beleszögez vele a székedbe. És nem mellékesen ő írja a világ legjobb női karaktereit. Kivételek persze becsúszhatnak, de a jó öreg James összképén nemigen változtatnak. Ő korántsem egy szimpla iparos - ő egy állat.
A sorból természetesen a Titanic se lóg ki - sőt, ha úgy vesszük, az vén róka főműveként ragyog a filmtörténet egén, immáron tizenöt éve. A pénznyelőnek indult, majd dollárgyárrá avanzsált moziszörny Hollywood aranykorának nagy eposzait idézi, akárhonnan is nézzük, miközben méretei simán meghaladják a kilencvenes éveket. Tetszik vagy sem, ez a film egy klasszikus, mely sok év múlva is ott fog állni a nagyok között, közvetlenül Katy Scarlett O'Hara társaságában. Cameron ugyanis vérlázítóan jól ráérzett az összetételre, miszerint a súlyos milliókba kerülő katasztrófát egy elcsépelt, agyonhasznált, de mindig működő elemmel, a fiatalok tiltott szerelmével párosította. Filmje ettől annyira univerzális, hogy univerzálisabb nem is lehetne, hiszen nincs az az éplelkületű néző, akit egy minimálisan se töltene el jókedvvel Leo és Kate egymásra találása.
Ezt a ki tudja, hányadik alkalommal újrahasznosított love storyt rendezőnk mesterien kezeli. Misem jobb példa erre annál, hogy a három óra alatt számtalanszor fulladhatna giccsbe (a közönség meg nevetésbe) a dolog, de nem - ez a szerelem annál sokkal profibb módon van összerakva, és annyira be tud rántani, hogy csak akkor eszmélsz rá, hogy itt süllyedés esete forog fenn, mikor már a semmiből előtűnő jéghegyet látod. Viszont itt muszáj DiCaprio és Winslet párosát kiemelni, hiszen ha ők nem működnének, akkor minden bukna. De nem véletlen, hogy már mindketten a filmvilág legjobb színészei között vannak számon tartva: alakításuk remek, szerelmük természetes (mely állítólag a kamera leállítása után is tartott), mindent el lehet nekik hinni.
Szóval Cameron sikeresen megmutatta, hogy ő bizony ért a románchoz is, szinte már szívszorító szinten, de láthatóan akkor van úgy igazán elemében, mikor az elsüllyeszthetetlen hajó leamortizálására kerül sor. Ráérősen, ám hatásosan építi a terrort, mely jeges víz formájában hódít egyre nagyobb teret, miközben méregdrága díszleteit örömmel rombolja le 'in your face' stílusban az utolsó faforgácsig. A játékidő felét áldozza erre a módszeres pusztításra, s kíméletlenül dobja bele addigra már teljesen megszerettetett hőseit a darálóba - csak hogy biztosra megszakadjon a szíved. És csak hogy még rosszabbul érezd magad, nem rest apró kis sztorikat is a fagyhalálhoz adni, mint például a gyermekeit nyugtató anyuka, kinek játékideje nem több pár másodpercnél, de Cameron ennyiben elmond mindent róla, amit kell, és ennyi alapján is úgy sajnálod őt a végén, mintha a tulajdon rokonod lenne. Iszonyat erős a rendezés.
Bár egy akkora határvonal van benne mint egy ház, a Titanicot mégse érdemes kétfelé szedni, 'romantika' valamint 'rombolda' címszavakkal, mert egy gyönyörű, kerek egész, úgy, ahogy van - és ez azért van, mert mindkét része baromi erős. Minőségbeli szabadesés illetve durva illúziórombolás össz-vissz fél percig fedezhető fel, annak a sokat vitatott lezárásnak a képében, de még ez is úgy ahogy rendbejön a záróképpel. A legenda szerint nagy nehézségek árán, de Cameron összehozta azt, amit akart: grandiózus eposzt, időtlen szerelmi történetet, a tengerhez intézett dicshimnuszt, emléktáblát, filmklasszikust, tökéletes randifilmet. A Titanicot lehet szeretni vagy nem szeretni, de mind nagyságát, mind rendezőjének tudását el kell ismerni - hiszen nem mindenki ráz ki magából világrengető és örök klasszikusokat. 9,5/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=Aaj1M5wDigg
U.i.: Mivel 97-ben még túl fiatal voltam az ilyesmihez, a Titanic nagyvásznon nekem kimaradt, pedig ez a film arra termett, így ha valakinek szinten kimaradt anno, akkor pótolja - ezt egyszer át kell élni. A 3D konvert jól sikerült, nem tolakodó, sőt, teljesen belesimul az egészbe, de ha eljön az idő, akkor bizony durván működik. Szóval hajrá!
