Na, ez itt a Pókember.
Az átlag középsulis srác, Peter Parker (Andrew Garfield) egy nap emberfeletti, sőt, pókszerű erőkre tesz szert. Rögös út vár rá, mire rájön, mire is kell igazából használnia képességeit, ám ideje nincs sok, hiszen az első kemény feladat, konkrétan egy óriásgyík már ott áll a sarkon...
"Don't make promises you can't keep"
2007-ben nehéz helyzetbe került a Spider-Man franchise: bár a harmadik rész kaszált mint a fene, a negatív visszhangok valahogy becsukták a kaput a szériának - a meglévő csapatból senki nem törte magát egy újabb film iránt. Az óra viszont ketyegett - ha a stúdió x éven belül nem rukkol elő újabb Pók mozival, a hálószövő jogai visszakúsznak a Marvelhez, a Sony pedig elveszíti a legmasszívabb pénzforrását. De a negyedik rész körül továbbra is csak tötymörgés volt, valamit hát lépni kellet. Így a stúdió meghozta az utóbbi idők egyik legvitatottabb döntését: kirúgva az eddigi banda minden tagját, és sutba vágva az addig elkészült három filmet, bejelentették a reboot érkezését - tíz évvel az "eredeti" első, és öt évvel a harmadik része után.
Őszintén szólva nekem se lett volna jobb ötletem: a katasztrofális harmadik kaland folytatása minden szempontból zsákutca lett volna, elég csak a színészek korára, illetve a karakterek fejlődésére gondolni. Ám egy fiatalos újrakezdés korántsem rossz ötlet, sőt - főleg ha hozzávesszük, hogy Raimi trilógiája nem éppen a fanok szíve csücske. Egy ilyen fordulat új lehetőségek egész tárházát nyitja ki, lehet javítani a hibákat, esetleg neo-batmani módon szorosabbra lehet szőni az esetleges szériát. A Sony bejelentése után villámgyorsan belendültek a dolgok, lett rendező Marc Webb ((500) Days Of Summer) személyében, lett Andrew Garfield meg Emma Stone - a project kezdetétől fogva érződött egy fiatalosabb és lelkesebb hozzáállás a dologhoz.
Ám mindeközben ott volt a kérdés, hogy mi újat lehet Peter Parker eredetéről mondani? Mert szó se róla, a 2002-es mozi tökéletes adaptációja volt a kilencedik művészet (egyik) legnépszerűbb figurájának. Nos, Webb filmje eleinte semmi újat nem húz ki a kalapból, sőt, a játékidő nagy részében szinte koloncként cipeli magával a kötelező tanokat (hiszen a póknak csípnie kell, Ben bácsinak meg elhullania, mint ahogy Bruce Wayne szüleit is mindig le kell lőni). Lassan indul hát be az új Spider-Man, követve a Raimi-féle játékidő felosztást, ami nem baj, szeretjük, ha gondosan építenek fel egy karaktert - de hát ezt már láttuk, mi a poén ebben?
Az, hogy Webb jobban áll hozzá az alapanyaghoz - történetét és szereplőit lehozza a földre, mindent emberibbé és hihetőbbé tesz (káromkodó és sms-ező Spidey, királyság!), és ezáltal, hiába láttuk már a sztorit, jobban működik elődjénél. Ez igaz mindenre, kezdve Andrew Garfield-tól, aki tökéletes Peter Parker, egészen hősünk hőssé válásáig, amit senki nem rág bele senki szájába - ráadásul Ben bácsi klasszikus tanmondata se hangzik el, max a fejekben. És ez jó. Webb sikeresen vetkőzi le Raimi bájos színpadiasságát, lazább, coolabb és komolyabb Pókember univerzumot teremtve ezzel, amin már most érződik egy egységes trilógia terve. Akció, humor és dráma jó arányban követi egymást, és ha ezek nem is, a sodró lendület és lelkesedés simán átsegíti a filmet a forgatókönyv csikorgó részein (mert van egy pár). És a hihetetlen látványról még nem is beszéltünk, melynek segítségével rendezőnk maradéktalanul képes tényleges hero-t faragni a középiskolás kölyökből - Webb vizuális elképzelései Pókemberről simán ütnek minden eddigit, és nem csak a fejlődő CG technika miatt.
Igazából ennek a Póknak csak a már említett szkript-beli bajait lehet felróni, mást nemigen. Egy bazijó képregény adaptációval (és reboot-al) állunk, ami lendületes, ötletes, és nagyon szórakoztató. A fanoknak meg még ennél is több, hiszen az Amazing Spider-Man amellett, hogy kifogástalanul szolgája ki az átlag közönséget, híveire is gondol, és nem egy szívez (és belső kiskölyökhöz) szóló momentumot kínál. Hiába na, látszik, hogy Webb is, Garfield is nagy rajongók hírében állnak. 9/10.
