Egy működő film vagy csak egy technikai bemutató, avagy az akció zsánerének újkori királya.
Jason Bourne (Matt Damon) folytatja egykori ügynökségének módszeres szétzilálását. Hamarosan útja végére ér, amikor végre mindenre választ fog kapni...
"I remember everything"
Ha az ember gyors egymásutánban megnézi a Bourne filmeket, egészen érdekes dolgokat szúrhat ki. Legelőször is azt, hogy főhősünk karakterfejlődése más szériákkal ellenben visszafelé (vagy negatív irányba) halad, hisz amíg az Identity-ben Jason Bourne egy önmagát kereső, jó fej, életigénylő és szerelmes hős, addig a Supermacy-n keresztül addig amortizálódik, hogy az Ultimatum-ban már ugyanaz a jéghideg gyilkológép, mint feltételezhetően az első rész előtt volt. Paul Greengrass filmjei valahogy teljes gőzzel azon dolgoznak, hogy a főhőst minél messzebbre tolják az emberségtől (közönségtől), személyiségjegyeit eltüntessék, és bosszúhadjáratát csak indoknak használják a menő akciók összekötéséhez. Nem arról van szó, hogy Greengrass egyáltalán nem ért, és nem is akar érteni a humánumhoz (nézd csak meg a United 93-at), inkább mintha csak tök feleslegesnek tartaná ezeket egy CIA-hajtóvadászatban (kínos is az a pár emberi pillanat), ami jogos gondolat, de nem biztos, hogy célravezető. Viszont hogy rendezőnk továbblépni nem akar, az már szinte tuti: az Ultimatum olyan szinten hasonlít... mit, hasonlít, olyan szinten másolata a Supremacy-nek, hogy akár remake-ről is beszélhetnénk - még az autósüldözés vége is egy az egyben ugyanaz. Az egyik a másiknak a felturbózott változata, nincs ezen mit szépíteni.
Mindezek ellenére is megdönthetetlen az az állítás, hogy a Bourne Ultimatum egy action-masterpiece, egy műfajformáló darab, egy veszett jó film. Greengrass tényleg mindent kidob, ami nem szolgálja az adrenalinpumpálást, a végeredmény pedig egy olyan hell-ride, amit csak ritkán látni. Vérprofi az egész, hideg és kimért, és ez fura mód teljesen lenyűgöző. Egy fél percnyi megállás sincs ebben a poláris világban (terepen menekülés vs. monitorok előtt szervezkedés), a lendület elsodor, a tempó beszippant, nincs mit tenni - hogy a 2002-es Jason Bourne-nak már nyoma sincs, az innentől már nem érdekel. Ez a széria már rég nem egy amnéziás ember kálváriája, hanem egy tökös rendező demója, amihez egy elsőosztályú banda (színészek, kaszkadőrök, vágók, John Powell stb.) asszisztál. Filmelméleti szempontból ezt persze szanaszét lehetne szedni, de az élmény erre nem hagy időt - mert ha egy film bazijó, akkor bazijó. 8/10.
