Így is lehet történelemórát tartani.
A Viktoriánus Londonban egy tapasztalt nőgyógyász (Jonathan Pryce) és ifjú segédje (Hugh Dancy) a hisztériát kezeli (szó szerint), több kevesebb sikerrel. Az ifjú révén azonban feltalálják a vibrátort, ami egész kis forradalmat indít el - és persze a szerelem se marad ki a buliból, ha egyszer Maggie Gyllenhall is itt ólálkodik.
"Nézze, kacsák!"
Továbbra se sűrűn látni feminista filmeket, magáról a mozgalomról szóló kordokumentumot meg pláne. Így üdítő foltként ragyog a Hysteria az utóbbi évek filmtermésének egén, hiszen úgy-ahogy, de mindkét témában pótolja a hiányt - mert hát mi más lehetne a dolog egyik legnagyobb kulcsmozzanata, mint a vibrátor feltalálása? Ebből adódóan még ráadásul egy vígjátéki alapokkal rendelkező alkotást kapunk, amin bazi nagyokat lehet röhögni, így Tanya Wexler rendező kétség kívül a legszórakoztatóbb módját találta meg az emancipáció első lépéseinek bemutatásához. A gondok akkor kezdődnek, amikor filmünk szélesíti a palettáját, és több dologról is elkezd prédikálni, mint a nők elnyomása, és az az ellen való küzdés, a visszamaradott egészségügy, a siralmas társadalmi helyzet, és a love story - sokan lesznek, és senkire se jut elég idő (a szóban forgó szerkentyű nem egyszer el is felejtődik). Ettől persze még jó film a Hysteria, remek kis kikapcsolódás, amiből akár még tanulni is lehet - az, hogy néha-néha elfelejti, hogy mit is akar valójában, nem ront annyit az összképen, mint ronthatna. 7,5/10.
