Továbbra is szurkolunk a tesóknak.
Hat kor, hat műfaj, hat történet, és számtalan reinkarnáció - a lényeg, hogy minden mindennel összefügg.
"I know"
Wachowskiékra rájár a rúd a Mátrixok óta: a folytatások kapcsán elmondták őket mindennek, a V For Vendetta szkriptjéért kaptak hideget-meleget, az azt követő Speed Racer-el pedig akkorát buktak, mint a ház. A kétezres évek elején úgy tapsolhattak el 300 milliót a Warner pénzéből, mint a sicc, viszont most, tíz évvel később több tucat német cégen keresztül kénytelenek száz milliót összekaparni. Most, hogy Tom Tykwerrel közös művük, a Cloud Atlas elkészült (és nagyon nem akar pénzt hozni), kicsit kinn vannak a vízből, hiszen a Warner új esélyt ad nekik a Jupiter Ascending című mega sci-fivel, de ez még a jövő zenéje. A kérdés most az, hogy ebben a hullámvölgyben elfelejtettek-e rendezni vagy nem?
A válasz egy határozott nem. A Cloud Atlas egy működő mozi, és bizonyítja, hogy a marketing kapcsán felmerült kétségek nagyrészt alaptalanok. Hat különböző és végig összeszőtt történetből álló három órája, ha nem is suhan, de nem ad okot unalomra, folyamatosan szállítja az érdeklődésre okot adó momentumokat, és ez elég nagy szó. Az meg pláne, hogy milyen zseniálisan van az egész összeszerkesztve - embertelen munka állhat mögötte, és kivételes tehetség a történetmeséléshez. A Cloud Atlas minden különálló egysége lenyűgöző, érdekes, gondolatébresztő, satöbbi, amit hol hihetetlen látvánnyal, hol sírva röhögős angol humorral, hol pedig agyeldobó koncepcióval toldanak meg rendezőink. A maszkmunkáról pedig kár is beszélni, simán az egyik legjobb, amit valaha láthattunk.
A baj ott kezdődik, amikor a filmnek vége van. Az ember hősiesen végigül három órát és hat filmet, majd várja a katarzist, a megérdemelt jutalmat - a tanulságot, vagy valami plusz élményt, amivel gazdagabb lehet, miután kisétál a moziteremből. Na, ez elmarad. A Cloud Atlas sajnos híján van bármiféle érzelmi csúcspontnak, ha a nagy egészet nézzük, és ez nem járja. Wachowskiék és Tykwer végig remekül alkotnak, de képtelenek jól lezárni meséjüket - és amikor felgyulladnak a fények, megfogalmazódik a nézőben a gondolat: és akkor most mi van? Ha durva akarnék lenni, azt mondanám, hogy a semmiért seggeltünk annyit.
De nem akarok durva lenni, mert ez a film ennek ellenére se érdemli meg azt, hogy bántsák. Amit érdemel az az elismerés, a tisztelet - mert egy különleges vállalkozás, egy kábé sose látott film, mely meglétének is örülni kell. Mert jó, hogy vannak ilyen alkotások, amikbe ennyi kreativitás, ambíció és gondolat szorul, ráadásul mindenféle anyagi haszon reális reménye nélkül. Hogy összességében nyögvenyelősen működik, hát Istenem... a főhajtás ettől még kijár. 8/10.
