Nem bánnám, ha minden vígjáték legalább ilyen jó lenne.
Jason Sudeikis füvet akar csempészni a mexikói határon, és ehhez bombabiztos terve is: ál-családot szervez maga köré, Jennifer Anistonnal az élen, így álcázva a szállítást ártatlan vakációnak. Senki se fog rájönni a cselre - gondolja ő.
"Ezt kipipálhatjuk, húzzunk a p*csába"
Rawson Marshall Thurber (na, ez már név) kilenc évvel a zseniális Dodgeball után foglalt újra helyet rendezői székben, hogy újra kihívja a rekeszizmokat egy meccsre. Ezúttal nem a sportot és sportközvetítést, hanem Amerika másik szent oszlopát, a családot célozta be - és örömmel jelentem, ugyanolyan pofátlanul állt a dologhoz. A Jason Sudeikis vezette csapat által rendesen kifejti a véleményét a normálisnak tartott családképről, és jóllehet, a humor nem annyira elszállt, mint a kidobós bajnokságnál, attól a néző még gond nélkül elszáll a röhögéstől (bocs a szóviccért). A We're The Millers iszonyúan vicces, felnőtt kategóriába eső humora (és előadói) szinte önmagában is elvinné a filmet, de szerencsére nem kell itt megállni: bár a road-movie formulát nem újítja meg, és már azelőtt jó eséllyel belőheted a végét, hogy egyáltalán elkezdődött volna, azt meg kell hagyni, hogy fordulatai és poénforrásai is kreatívabbak az átlagnál. Ezen tényezők, illetve a remekül összeválogatott kompánia (Jason Sudeikis végre karakteres, de azt azért sajnálom, hogy Emma Roberts a margón kívülre szorult) biztosítják, hogy filmünk, ha nem is feledhetetlen műnek, de egyszeri (esetleg többszöri) szórakozásnak kifogástalan legyen. 7/10. Simán az év egyik legjobb vígjátéka.
