Avagy hogyan véreznek el kedvenceim.
The Newsroom - Season 3
A héten immáron nálunk is véget ért korunk egyik legalulértékeltebb sorozata, a Newsroom. Aaron Sorkin és az HBO közös gyermeke, mely egy fiktív hírcsatorna, és azok dolgozóinak életét követte nyomon valós eseményekkel a háttérben, a harmadik, igazából csak fél évaddal végleg kifújt. A miértekre vannak elméletek: bár nem vagyok otthon az amerikai belpolitikában, az laikusként is nyilvánvaló, hogy egy rendesen odamondó széria volt ez, s ez valakiknek bizonyára szúrta a csőrét, a hobónak meg valószínűleg nem hiányoznak ilyen-olyan támadások. Sorkin művével kapcsolatban egyébként a legnagyobb vád, ha minden igaz szakmán belülről, vagyis az újságíróktól jött, akik egyszerűen kioktatónak találták a műsort, és hát hogy meri egy forgatókönyvíró megmondani nekik, hogy mit hogyan kellene csinálniuk.
Hogy ezekből mi és mennyire igaz, nem tudom. Én csak annyit látok, hogy a zseniális első, és a lassan beinduló, de később azért szintén remekké váló második után a zárásra, a harmadik évadra mindenki behúzta fülét-farkát. A hat részben összesen egy, azaz egy (valódi) hír kerül elő, az is rögtön az elején, a megüresedett helyre pedig egyrészt az újságírói etika boncolása, illetve ilyen-olyan üzleti hajcihők kerültek (ezek egyébként nem rosszak), másrészt megerősödtek a magánéleti szálak, de úgy, hogy átváltottunk a szappanopera műfajára, ami a záró, mellékesen szinte nézhetetlenül giccses epizódra csúcsosodott ki. Az évad egészére nem tudok jobb szót találni a kibekkelésnél - Sorkin láthatóan csak becsületből dolgozott (a végére pedig már abból se), hogy úgy ahogy, de lezárja ezt a fenomenális, ám rövid úton kinyírt kezdeményezést.
Nagyon sajnálom, mert kedvencem volt a Newsroom, és nagyon, de nagyon fog hiányozni a régi fénye - amikor okos, fontos, ugyanakkor szellemes és emberi volt egyszerre. Sokkal többet, vagy ha már vége, legalább jobbat érdemelt volna a búcsúra. 4/10.
Sherlock - Season 3
A Newsroom mellett a Sherlock volt az, amit nagy örömmel vártam/követtem hétről hétre, akkor is, ha ez utóbbi csupán három részt tud felmutatni évadonként, amik között két-három éves szünet tátong. Tavaly végre megérkezett a harmadik felvonás, de bár ne tette volna.
Sherlockot és Watsont egy jó kis (kurvanagy) cliffhangerrel hagytuk el anno, ami akkorára sikeredett, és olyan helyzetet teremtett, hogy abból az alkotók egyszerűen nem tudták kihámozni magukat. Szerintem lezárásnak szánták azt az epizódot, csak aztán a népszerűség közbeszólt, és a BBC berendelte a folytatást. És a gépezet eme módon való újraindítása az, ami elrontott mindent.
A címszereplő visszatérésének magyarázata(i) enyhén szólva is döcög, mi több, talán egyenesen kínos is, de nem ez a legnagyobb probléma. A gond az, hogy láthatóan senkinek se volt semmilyen épkézláb ötlete arról, hogy a "feltámasztás" után hova is menjenek tovább: ez egyrészt azt eredményezte, hogy a megoldandó ügyek a vicc kategóriába esnek, másrészt az évadzáró olyan, hogy a hajamat téptem tőle, és mindenkit, akinek köze volt ehhez, pokolra kívántam, harmadrészt pedig (és ez a legfájóbb) kedvenc detektívünket, ezt a remekül újraalkotott figurát egyszerűen magára hagyták - sőt, inkább közönség igényeire formálták. Sherlock, s vele Benedict is így egy mezei bohóc színvonalára ereszkedett, mert hát ha mindenki azt szerette, amikor nevetni lehetett rajta és hű társán, akkor mi ezt meg is adjuk. Ez az, ami a legelkeserítőbb ebben az egészben. 3/10 - nem ragaszkodom a negyedik évadhoz.
