Nagyon, de nagyon messze a csúcstól.
1996-ban már turistacsoportok is mehetnek a világ legmagasabb pontjára, a Mount Everestre. Két ilyen banda felkészülését és csúcstámadását követhetjük végig Jason Clarke és Jake Gyllenhaal vezetésével - az egyetlen gond a viharral fűszerezett lejövetel kivitelezése.
"Azt tanácsolom, hogy mássz le"
Baltasar Kormákur, Izland elsőszámú exportcikke folytatja 'egy hazai - két hollywoodi' sorozatát, már ami a filmrendezést illeti. A borzalmasra sikeredett 2 Guns után most a világ tetejére merészkedik, s viszi magával az álomgyár felét, hogy bemutassa a természet elképesztő erejét, s az azzal megküzdeni vágyó ember harcát, miközben egy csapat hegymászó és egy vihar meg bla és bla és bla.
Az Everest totálisan el van cseszve.
Bár igazából én se tudom, hogy ezen miért vagyok meglepődve. Kormákur egy akkora feladatot állít maga elé, amit csak a legzseniálisabb rendezők tudnának sikerrel megmászni (bocs): végy féltucat kvázi fő karaktert, építsd fel őket, foglalkozz velük, mindegyikhez készíts egy saját cselekményszálat, mindezt egy elméletileg az akció határát súroló kalandfilmben, aminek pörögnie kéne, mint az állat, s ami mellékesen egy olyan környezetben játszódik, amit nem lehet nem szarrá filmezni, és külön személyiséget faragni belőle - s ki ne felejtsd a természeti erők kegyetlen prezentálását, a kőkemény emberi dráma hiteles bemutatását, s úgy vedd fel a különféle, ám kihangsúlyozottan true story haláleseteket, hogy az IMAX-ben majd tök jól nézzen ki.
Ezt így nem lehet, és erre minden normális ember már az alapoknál rájött volna.
A fenti felsorolásból remélhetőleg kiderült, hogy filmünk iszonyatos mennyiségű anyaggal kénytelen zsonglőrködni, s mivel a két órás játékidőt nem lépi át, szinte egyértelmű, hogy mindenen átrohan. Az Everestnek semmire sincs ideje. Karakterei üres, sztereotip vázak, amik csak az őket alakító markáns színészeknek köszönhetik, hogy egyáltalán valamilyenek; ebből egyenesen következik, hogy senkit nem lehet igazán megkedvelni, ergo a megrendítőnek szánt elhalálozások zéró hatással bírnak, a vállrándításokon túl max egy-egy "hú, ez fájhatott" szisszenést csalnak elő a nagyérdeműből; szóval miután senkit nem érdekel, hogy kivel mi történik (amit teszem hozzá nehéz is követni), az egyébként csak ímmel-ámmal feltűnő akciók feszültség nélkül pörögnek; és még a színhely magasztossága sem jön át, nem is jöhet, hiszen szépen kitartott, esetleg lírai hatású felvételekre nincs idő, csak pár másodperces snittekre, így a világ vélhetően legszebb helye egy átlagnál hidegebb díszletté redukálódik.
Én imádom a hegyeket, mélységes tisztelet és alázatot érezek irántuk, az őket meghódító mászókról nem is beszélve - így egy kicsit talán sértőnek is érzem ezt a filmet, hogy mennyire elbagatelizálja ezt az egész témakört, egy faszának szánt, ám végül üres, és meglepően unalmas akciófilm kedvéért. S miután elég pofátlan ahhoz, hogy a végén még kérkedjen is valódi alapjaival (melyek a vásznon nem egyszer röhejesen festenek), csak a halálpornó kifejezést tudom használni rá - s annak is az ízléstelenebb fajtáját. 4/10.
