Justin Kurzel mer, amennyit ember merhet.
Macbeth (Michael Fassbender), a skót király hős tábornoka asszonyi és túlvilági unszolásra úgy dönt, hogy becélozza magának a koronát, s ehhez erőszakot se rest alkalmazni...
"My voice is in my sword"
Dráma, színdarab, film, tanmese, mészárlás, királydráma, pszichológiai kórkép. Ezer és egy dolgot ki lehet hozni Shakespeare klasszikusából, ezer és egy féleképpen - Justin Kurzel pedig úgy döntött, hogy a legtöbbet akarja. S ez nem csak a Macbethre áll: ritkán látvány, mikor egy művész ennyire kiaknázza az adott médium nyújtotta lehetőségeket. Kurzel a dialógokból álló anyagot igazi vizuális orgiába ülteti, csúcsteljesítményt nyújtó színészeihez olyan közel viszi a kamerát, amennyire csak tudja, az amúgy is kőkemény atmoszférát pedig elementáris erejűre tekeri. A totálok olyan szépek, hogy már fájnak, a vérontások nem kevésbé, a tekintetek meg lyukat égetnek a lélekbe. Így kell kiaknázni a filmet, ilyen mentalitással kell adaptálni valamit. S ez mind-mind azért van, hogy a remekül megtalált központot eddig még nem látott krafttal járjuk körül: az őrület fokozatos terjeszkedését, melyet Michael Fassbender élete talán legjobb alakításában prezentál. Száj nem marad csukva a Macbeth-től, ami rátelepszik nézőjére, behatol annak agyába, aztán szépen ott is marad. Rendezőnk ezentúl kitüntetett figyelmet élvez (legközelebb Assassin's Creed), mert ha a közönséggel való kompatibilitásra egy kicsit jobban figyel (mert itt azért két áll-leesés között el lehet bóbiskolni), akkor bizonyára a jövő egyik nagyja válhat belőle. 8,5/10.
