Repülő, szálloda, kirúgás. Repülő, szálloda, kirúgás. Repülő, szálloda, kirúgás. Ugye milyen jól hangzik?
Pedig amúgy tényleg nem rossz. Az Up In The Air-ben George Clooney egy olyan ügynök-féleség (nem tudom, mi a munkájának a neve), akinek az a dolga, hogy különféle városokban különféle cégek különféle embereivel közli, hogy ki vannak rúgva. Hogy miért? Mert az illetékes főnök ehhez túl gerinctelen. És George-nak mi a jó ebben? Utazik. Évi 322 napot. Egyfolytában repül, gyűjti a mérföldeket a törzsutas kártyájára, mindig máshol alszik, nincs otthona, nincs kapcsolata, nincs élete. Vagy éppen az az élete, hogy nincs neki. Merthát ő élvezi azt, amit csinál. Valahol meg tudom érteni.
"Ki a faszom vagyok én?"
Az a fura, hogy én igazából szívesen csinálnám azt, amit Clooney a filmben. Persze nem arra a részre gondolok, hogy közlöm ismeretlenekkel, hogy megszűnt a munkaviszonyuk és ezennel tönkrementek. Bár nem tudom. Mert főhősünk nem abban látja munkájának az értelmét, hogy ezt közli, hanem abban, hogy átsegíti az embereket ezen a piszok nehéz pár percen, és megmutatja, hogy merre van a fény. Azért ez jó. De nem emiatt vállalnék egy ilyen melót. Az ok az utazás. Annak ellenére, hogy semmit nem látnék a városokból, ahova megyek. Csak a reptér, a szálloda, elvégezni a munkát, és menni tovább. Mozgásban, majdnem egész évben. Egyetlen kis bőrönddel, ha kell egy új nyakkendő, akkor majd veszek, aztán eldobom. A cég fizeti. Mint ahogy a kaját is, minden estére más különleges finomság. Kapcsolat úgyse lehet, de az alkalmi szex belefér éjjelente. Mindig elegánsan, határozottan járni-kelni. A környezetet megunni nem lehet, mert mindig más. Mások az emberek is, ha kifogok valami jó arcot, beszélgetek vele két órát, annyi elég is. Ez nem elszigetelődés, sőt, ellenkezőleg, állandóan kommunikálni kell. Csak nincsen elkötelezettség, vagy hosszútávú ismeretség.
Jason Reitman (Juno) valami egészen agyafúrt rendező. Először is bemutat egy alapjában véve ellenszenves karaktert úgy, hogy szerethetővé teszi, sőt, barátságossá meg miegyéb. Aztán felvázol egy egészen jónak tűnő életstílust (ha lehet így mondani), bemutatja annak minden előnyét... aztán az egészet lerombolja. Azt mondja "hé, fiúk, ez a repkedés azért igazából eléggé nagy szívás", és a néző már azt se tudja, mit gondoljon.
Mert igen, ebbe az életbe nem fér bele az, hogy család, meg barátnő, meg ölelés, meg az, hogy van kihez hazamenni. De ez akkora nagy baj? Filmünk erre nem ad választ. Csak felteszi a kérdést, melyik a jobb: társadalmilag elfogadott életet élni, annak minden rizikójával, fájdalmával és örömével együtt, vagy hátat fordítani az egésznek, és olyan valamit csinálni, amibe mindez nem fér bele, és nincs is idő ezekre gondolni, mert állandóan dolog van. Megoldani a problémát, vagy elfutni előle? Árnyas és napos oldala mindkettőnek van, a válasz pedig a néző agyában születik majd meg.
Az Up In The Air a dramedy (drama-comedy), vagy "sírósröhögős" nevű új műfajnak az egyik kimagasló darabja, de akár a "George Clooney One Man Show" címen is beszélhetnénk róla, mert az ősz színész tényleg élete (egyik) legjobb alakítását nyújtja. Az tuti, hogy az éves összegzésnél ott lesz a legjobbak között, és én szó nélkül adnék neki két hét múlva néhány arany szobrocskát. Nagyon jó film. 9,5/10.
