Igazából minden Zack Snyder következő filmjén fog múlni.
Itt szokott lenni a történet. Na, az nincs. Illetve van pár csini csajszi, akik mintha rabszolga-táncosnők lennének, és az egyikük tánc közben (talán) különböző álomvilágokba képzeli magát, és akkor ez így valahogy összemosódik. De nem biztos.
"Ratatatataaa sittysutty kabooom whaaaa zutty"
Zack Snyder a lehető legjobb értelemben nem normális. A Sucker Punch-ot elnézve az jutott eszembe, hogy ez a fickó olyan vizuális képzelőerővel rendelkezik, hogy hirtelen nem is tudok más hasonló kaliberű rendezőt mondani ezen a téren (talán Burton), és ami mögött Del Toro és a fiatal Lucas elbújhat. Ha valami teljesen 100%-osan jó a Sucker Punch-ban, akkor azok az akció jelenetek látványvilágai. Úgy keveredik a középkori várostrom a bombázó repülővel, a gatling a szamurájjal és a hi-tech/steampunk a második világháborúval, hogy öröm nézni. Mikor ezek a képek és a hozzájuk választott zene (mondjuk egy Beatles techno feldolgozás) találkozik, akkor születnek meg a film messze legjobb pillanatai, és az ember már keresi az állát. Ez a mozi. Snyder képzeletének határa valószínűleg a csillagos ég után van valahol, és ez becsülendő. Egyáltalán nem kizárt, hogy a jövő egyik meghatározó filmesével állunk szemben.
A Sucker Punch története egy szemét. Mondjuk nem is nagyon van. De amit esetünkben annak hívunk, az logikátlan, érthetetlen, iszonyat rosszul felépített. Katarzis sehol, karakterek sehol, azonosulási faktor sehol. Az érzékenyebbek/tapasztalatlanabbak valószínű beteg állatságnak mondják majd - szerintem csak unalmas marhaság. A párbeszédek fájnak, a színésznői antitalentumok még jobban (kivéve Jena Melone). A lezárás pedig hazavágja az egészet - pedig addig volt a filmnek esélye arra, hogy egy "nem annyira vészes"-sel menjek ki a moziból. Egy átgondolatlan zagyvaság az egész. Ami pedig külön röhögő görcsre ad okot, az a tanulság. A Sucker Punch ugyanis egy komoly üzenetet hordozó monológgal zár, és igazából itt omlik össze minden - hiszen a film így láthatóan súlyos téveszmében szenved, és komolyan veszi magát. Pedig ha nem venné, akkor még működhetne is.
Rendezőnk most a szélsőségekig viszi a rá jellemző egyensúly hiányt. Maximális vizualitás, zéró sztori - valahogy így lehetne jellemezni a Sucker Punch-ot, ami néha nagyon elkapja a pillanatot, és utána romba is dönti azt, mert visszatér a cselekményre. Viszont Synder látványbeli eredményei még így is elismerésre méltóak, és én azért szurkolok, hogy adjanak alá egy rendes forgatókönyvet, meg egy vigyázó "nagy testvért". Mondjuk ez össze is jöhet az új Supermannel. A Sucker Punch-ot felejtsük el, esetleg tekintsük egy technikai szintfelmérésnek. Annál ugyanis nem több. 3,5/10.
