Ez sokkal rosszabb is lehetett volna.
A Százholdas pagony legújabb zűrös napján háromfelé osztódnak az események. Egyrészt Fülesnek keresünk farkat, másrészt félünk egy Rögvest nevű rémtől, harmadrészt Micimackó mézet keres. Persze egyik se megy simán.
Amióta Joe Lasseter a főnök a Disney-nél, láthatóan jobban odafigyelnek arra, hogy miket adnak ki a kezükből. Lasseter hozta vissza pár éve a hagyományos animációt egy CG-vel elárasztott piacra (Princess and the Frog), de ami marad 3D-s, annál is megfigyelhető volt a minőségi javulás (Tangled) az addigi Disney filmekhez képest. Az már más kérdés, hogy Lasseternek köszönhető az állítólag nagyon nem jó Cars 2, de egy olyan fazonnak, aki nem csak a fent említetteket tette le az asztalra, hanem húsz éve a semmiből létrehozta a Pixart, igazából nem róható fel semmi.
Szóval Disney és hagyományos animáció 2011-ben, szóval a Micimackó. A Micimackó valószínűleg az egyik legtöbb mutációval rendelkező franchise ever, amik már olyan messze vannak szellemiségben és minőségben Milne könyvétől vagy akár a '77-es klasszikus rajzfilmtől, hogy már nem is látják egymást. A 2011-es újjáélesztés láthatóan ezt a vétket próbálja meg jóvá tenni, és izzad azért, hogy a harmincnégy évvel ezelőtti mese méltó örököse/folytatása legyen. A helyzet az, hogy meglepő módon néha sikerül is neki. Már a kezdő képsoroknál - amikor plüssállatokkal teli élő felvételt látunk egy szobáról és kinyílik a mesekönyv - érezhető, hogy ez valami magasabb szintet igyekszik képviselni. Nem beszélve a folyamatosan megjelenő könyvről és mesélőről, egy az egyben "kérlek, mesélj le engem innen" stílusban (remélem mindenki tudja, hogy miről beszélek). Ilyenkor jó a film, és tényleg hozza azt az igazi Micimackó feelinget.
A többi esetben viszont fújhatjuk az egészet. Valószínűleg a "tökéletes első moziélmény" nevű reklámnak és egyben irányvonalnak köszönhető, hogy szeretett karaktereink ezúttal a síknál is síkabb hülyék lettek - csak azért, hogy egy kétéves is jól ellegyen rajta. A helyzet iróniája az, hogy az eredeti film, de leginkább a könyv is már inkább szólt felnőtteknek, remek ember-típus szatírákkal és helyzetekkel, fanyar humorral meg satöbbivel. Szóval megfordult az egész, hőseink agyát kivették, és mint egy rakás idióta bohóckodják végig a hatvan perces (és teljes jegyárat követelő!) játékidőt. Még a hajdan volt rajzfilmsorozat szintjét se sikerül megütni.
Fura összképpel rendelkezik tehát a Micimackó. Egyrészt néhol jólesően klasszikus, és tényleg ötletes és szeretnivaló meg minden, másrészt pedig néhol vállalhatatlanul ostoba és élvezhetetlen. Nem beszélve arról, hogy öt percenként kínosan énekelnek. A moziból kijövet mégis az volt a végső ítélet, hogy ez sokkal rosszabb is lehetett volna, és igazából még ennek is örültünk. Azért ez szomorú. 5/10.
