Vannak nagyon jó filmek. Vannak rohadt jó filmek. Vannak überállat-zseniális filmek. És van egy szűk réteg, ott legfelül, mindennek a tetején. Ott lakik a Drive.
Ryan Gosling sofőr. A legjobb. Filmekben kaszkadőrként, és néha alvilági melókban. Egy nap találkozik Carey Mulligannel. Beleszeret. A nő férje kijön a sittről, és Ryan segítségét kérni egy utolsó melóhoz. Minden rosszul sül el. Hogy megvédje szerelmét, Ryan egy olyan bosszúhadjáratba kezd, amit még Liam Neeson is megirigyelne.
"Hétvégén ráérek"
Vannak úgynevezett moziélménybe menő filmek. Ez nem összekeverendő azzal, amikor egy filmben vannak olyan jelenetek, amik moziban áll-leesést okoznak. Hanem amikor az egész film, az a száz perc olyan elementáris élményt nyújt audiovizuális szinten, hogy az ember nem tud mit csinálni. Amikor Ryan Gosling néz rád csatak véres arccal, és te nemhogy pislogni, de levegőt se mersz venni, még a legminimálisabb szinten sem. Amikor a motorhang zétzúzza a fejedet, és egyszerre lélegzel az üldözéssel magával. Amikor azt látod, hogy Ron Perlman, ez a legyőzhetetlen szikla annyira be van szarva, hogy a sötét tenger felé menekül, és érzed, hogy itt most kurvára nincs tovább. És amikor megtölti a lelkedet a zene, miközben önfeledten autózol a naplementében, áthajtasz a tócsákon, mert az poén, és most szép az élet.
Nicolas Winding Refn filmje pontosan ilyen zsigerig hatoló élménnyel ajándékozza meg azt, aki erre vevő. Mert sokan lesznek, akik nem látják majd, miért jó a Drive. Mikor először láttam, én se láttam. Lesz aki csak nem érti, hogy mi olyan király ebben, és lesz, aki halálra unja majd magát. És akkor itt figyelmeztetnék mindenkit, aki fasza carchase-ekkel megtöltött akcióáradatra számít: a Drive távolról sem az. Mint ahogy tavaly az American se egy pörgő bérgyilkosos film volt (egyébként az a film a legjobb viszonyítási pont a közelmúltból, ha valaki be akarja lőni a Drive-ot). A Drive érzelmes, kőkemény, brutális és izgalmas, de nem úgy, ahogyan te azt elképzeled. A Drive elegánsan lassú, ráérős és karakteres, jólesően elmélázik egy-egy képen. Akkor vált pörgésre, amikor neki jólesik, akkor szerelmetes, amikor ő úgy gondolja, és akkor loccsan szét valakinek az agya bele a képedbe, amikor nem számítasz rá. Ez az a plusz így összességében, amitől annyira jó lesz a film. Mert ezt a sztorit már láttuk, valószínűleg minden valamennyire filmben jártas egyén betippelhetné a végét, és eltalálná. A Drive nem is szarakszik azzal, hogy túlbonyolítsa magát, hogy újat mutasson, hogy újraértelmezze az arch poltot. Nem akar többnek tűnni, mint ami, vagyis egy bosszúmozi. De ezt a sztorit úgy meséli el, ahogyan még senki se látta, mert van itt valami, ami igazán naggyá teszi az amúgy is nagy filmeket: a stílus. Ez a Drive legerősebb fegyvere (a zseniális Ryan Gosling mellett), ezért tudja a nézőt beszippantani, és ezért van az, hogy a stáblistánál azon gondolkodsz, hogy fel szabad-e állni?
Refn mesterien, és láthatóan mindenféle stressz és nyomás nélkül, könnyedén rak mindent a helyére, mert ebben a filmben minden a helyén van. Minden fotó a falon, firkálmány a tükrön, bevésés a töltényen és csavar a motorban. Ilyen profin összerakott filmet évente talán egyszer látni. Egy tökéletes film a Drive, egy olyan stílus gyakorlat, amit kizárólag a legjobb filmek tudnak. Most jöhetne az a rész, hogy ez a film torkon fog és nem ereszt, de nem így van – a végén már te akarsz benne lenni. Ebben a mérhetetlen coolságban, ezek közt a magányos hősök között, ebben a vérgőzös motorzajban, és nem akarsz kiszállni. A Drive a ritka masterpice-ek egyike. Az a fajta, ami után köpni nyelni nem tudsz. Már ha mindez bejön. Ha nem, az se baj. De ha megértitek egymást, akkor a végére a Drive a tiéd lesz. És te is az övé. 11/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=sY1TLgqfjvw
