Milyen világ az, ahol Johnny Depp-et még Giovanni Ribisi is lejátssza egy unalmas Hunter S. Thompson adaptációban?
Paul Kemp (Johnny Depp), az alkoholista és lecsúszott újságíró egy puerto ricói szennylapnál kap állást. Ezután szembenéz saját szakmája és az egész ország nehézségeivel, szerez barátokat, ellenségeket, beleszeret Aaron Eckhart nőjébe, meg van kakasviadal és újságírói becsület - de hogy mindezt hogyan, miért és milyen sorrendben, azt ne kérdezd.
"How does anyone drink 161 miniatures?"
Szomorú azt látni, hogy Johnny Depp már nem is igyekszik. Karrierje legcsúcsább csúcsa, vagyis a 2007-es év óta egyszerűen nem működik valami. Azóta vagy az van, hogy agyonmaszkírozva bohóckodik egy félresikerült (ámde hatalmas lóvét hozó) Disney filmben, vagy izgalmasnak tűnő, de végeredményben unalmas és/vagy rossz alkotásokban lézeng ugyanazzal a halálra unott fejjel - esetleg néha vág egy rutingrimaszt (kivétel Rango szinkronizálása). Mondjuk ő a világ legjobban kereső színésze - ő az, aki kérhet 50 milliót a legújabb kalózbőrért, és ő az, aki a tíz darab egymilliárdos filmből háromban főszerepel. Valahol érthető, hogy már nincs kihívás, nincs hajtóerő, és az egyetlen probléma valószínűleg az, hogy melyik szigetet kellene legközelebb megvenni nyaraló gyanánt. Johnny szemében már nincs ott az a tűz, az a lelkesedés, mint régen. Hol van már Ed Wood, Raul Duke vagy az eredeti Jack Sparrow? Hát, eltűntek mind, és ki tudja, látunk-e még valaha hozzájuk hasonló karaktert. Ez azért szomorú.
Jelen filmünkben se látunk semmit a részéről, max egy-két pillanatig. Pedig talán még fel is húzhatná a középszerű kategóriába egy remek alakítással, de ez elmarad. Ugyanis a Rum Diary alapól egy nagyon nem jó film. Az még hagyján, hogy se füle, se farka, láttunk már abból jófajtát is. A baj az, hogy a film valami iszonyatosan halál unalmas. A két órás játékidő vánszorogva, nyögvenyelősen telik el, kapaszkodónak pedig csupán pár közepesen jó (de ilyen körülmények között mégis megváltó) poén, Gilliam azonos gyökerű klasszikusának egy ponton való megidézése, illetve Amber Heard látványa szolgál. Pedig lehetne ez akármilyen jó film: szólhatna az alkoholizmusról, újságírásról, szerelem lopásról, vagy akár Puerto Rico élhetetlenségéről, viccesen, keserédesen vagy drámaian - és igazából szólni is akar, de minderről egyszerre, mindhárom irányzat szerint. Ebből viszont csak egy nagy, élvezhetetlenül unalmas és álmosító zagyvaság lesz. Akár csak Johnny egész arcjátéka a film során.
Paul Kemp a film kétharmadánál arról panaszkodik, hogy azért nem tud írni, mert nem találja a hangját. Ez tökéletesen igaz az egész alkotásra is. 3/10. Felesleges, úgy ahogy van.
trailer (elég ha ezt megnézed, minden jó benne van): https://www.youtube.com/watch?v=0YUx36yLLug
(Amúgy pedig ez a kétszázadik kritika a blog történetében :-)
