Ez hogy történhetett meg?
A legutóbbi kaland óta Peter Parker (Tobey Magurire) egy nagyképű bunkó nyomorékká redukálódott, aki vagy játssza az eszét, vagy rinyál, vagy nyilvánosan alázza igaz szerelmét (Kirsten Dunst). Homokember (Thomas Haden Church), Venom (Topher Grace) és Harry (James Franco) egyesített erői kellenek ahhoz, hogy visszaterelgessék őt az egészséges emberek közé.
"This could be the end of Spider-Man"
Hatalmas várakozás előzte meg a Spider-Man 3-t, ami nem is csoda: a közvélemény keblére ölelte a második részt, a franchise népszerűsége az egekbe nőtt, ráadásul egyre másra érkeztek az ínycsiklandozó hírek, mint a költségvetés (300 millió, vagyis az akkori legdrágább film), vagy az ellenfelek névsora - a profi marketingről nem is beszélve, hiszen minden újabb videó hevesebb szívveréseket eredményezett a fanoknál. Úgy nézett ki, hogy ez a film a szuperhősmozik netovábbja lesz - a sors iróniája, hogy végül a műfaj egyik legnagyobb csapásává vált Joel Schumacher óta.
Arról már az előző résznél is szó volt, hogy a melodráma és az akció aránya az előbbi felé kezdett dőlni, de ez nem volt különösebbe zavaró, hiszen a Spider-Man 2 mindenki szerint egy remek kis film lett. A harmadik felvonás esetében ez erősen megváltozott, köszönhetően az új íróknak, akik ezen a téren teljesen antitalentumok, és úgy hívják őket, hogy Ivan és Sam Raimi. Bizony, ennek az egész pöcegödörnek, amit Pókember 3-nak hívunk maga a rendező a főkolomposa, és ez az addigi két film alapján teljesen érthetetlen. A köztudottan comic- és Spidey rajongó Raimi olyan munkát tesz le az asztalra, mintha nem is ő lenne: olyan, mintha pontos és precíz terve lenne arra, hogy az addig jól felépített és szeretett figuráit hogyan alázza porrá. Mindennek az alapja az, hogy Peter Parkerből (és ezáltal Tobey Maguire-ből) egy súlyos mentális problémákkal rendelkező idiótát farag, akinek a gonosz oldala kimerül egy emós ratyiban - ez aztán húz magával mindent MJ-től kezdve a párbeszédeken át, egészen a "mit keres itt" Gwen Stacy-ig, a végeredmény meg inkább hajaz egy alja szappanoperára, mint egy Pókember filmre. Akkora baromságok hagyják el szereplőink száját, hogy abból egy idézetgyűjteményt lehetne írni, hogy motivációikról és tetteikről már ne is beszéljünk. Rossz nézni, ahogy a 2002-ben zseniálisan működő emberközpontúság nemcsak a ló túloldalára, de egyből az alá esik. Mindenki csak nyafog (még "hősünk" is), akciót csak ímmel-ámmal látni, magát a címszereplőt meg még annyit se. Teljes csőd - Raimi nem tud írni. És ez nem csak a fentebb említetteken látszik: ha tudna írni, akkor nem lenne az összes szál (szerelem, szimbióta, Sandman, Harry, Eddie, Gwen, Venom, és Ben bácsi halálának újabb (pffff) fejleményei - ez így nyolc!!!!) csak úgy felszínesen egymásra hányva, aztán hadd szóljon - ebben a filmben annyi anyag van, ami többet is kitenne, de így egyben persze egyik se tud működni a másiktól. Valamint hiányzik az a bizonyos koherencia, amit az előzőknél profin oldottak meg, de itt hűlt helye van - a Spider-Man 3 annyi mindenről akar szólni, hogy a végén nem szól semmiről. Max egy nézhetetlen nyáltengerről, vagy a széria szándékos megszégyenítéséről.
Szerencsére Raimi legalább rendezni nem felejtett el teljesen, hiszen filmünk tartogat egy-két gyönyörű (Sandman ébredése) és képregényhű (a szimbióta átruházása) pillanatot, és amikor Pókember színre lép, akkor ő is rendben van - de ennyi. Ha valaminek az alapja ennyire értékelhetetlen, akkor hiába az effektesek lélegzetelállító munkája. Ennek a filmnek napestig lehetne sorolni a hibáit, hogy mi mitől nem jó, és hogy mi miért gáz - de nem ér ennyit. A hálószövő harmadik kalandja (és így sajnos ő maga is) egy parti filmmé süllyedt - amit az ember sörözés közben néz a haverokkal, szidja, és röhög a hülyeségein. A mai napig nem értem, hogy történhetett ez. 3/10.
