Spielberg varázsol.
Abraham Lincoln (Daniel Day-Lewis) elnökségének második ciklusát rögtön egy világrengető eseménnyel kívánja kezdeni: úgy akarja módosítani az alkotmányt, hogy a rabszolgaság kikerüljön belőle. Ez persze nem lesz egyszerű.
"That's my speech"
A Lincoln-ban minden adott ahhoz, hogy egy iszonyat jó film legyen. Elsőosztályú rendező, mert bár Steven Spielberg tíz éve nem készített jó filmet (kivéve a Tintin), tehetsége vitathatatlan; Tony Kusher képében egy jó író, hiszen mégiscsak ő körmölte az Angels In America-t, ráadásul most egy elismert könyvből dolgozott; pazar látványvilág, hiszen ha Spielberg rendez, akkor Kaminski van a kamera mögött, ő meg olyanokat szokott összehozni a mesternek, hogy csak na; valamint egy igazi sztárparádé, az értékes fajtából, hiszen olyan nevek asszisztálnak a műhöz, mint Tommy Lee Jones, Sally Field és David Strathairn, de a kisebb szerepekben is sorra bukkanunk ismerős arcokra. Meg persze itt van Daniel Day-Lewis, ez a színészisten, aki saját szakmájának egyik legnagyobb zsenije, és most is szinte a kisujjából rázza ki az év alakítását. Egyszerűen itt minden a helyén van. És akkor Spielberg varázsol egyet.
Ugyanis ebből az A-kategóriás aranybányából össze tudta hozni az egyik (ha nem A) legunalmasabb filmet, amit valaha láttam. Ehhez tehetség kell: izgalmas alapanyag, jól megírt főhős, fontos történelmi esemény, kiváló színészek, és minőség minden téren, de én azt hittem, hogy bealszom. Sőt, életem során ez volt az első olyan mozifilmem, ami közben erősen gondolkodtam azon, hogy felállok, és hazamegyek. Spielberg nem csak filmje összképét, vagy jeleneteit teszi halál unalmassá és érdektelenné, hanem minden egyes perc minden másodpercét - ez egyszerűen fizikai képtelenség, de ez a fickó megcsinálta. Esélyed sincs belekapaszkodni bármibe, és ettől ez a film olyan lesz, mintha egy óceánt akarnál átúszni, tök egyedül. Van egy tucat ember, akiknek a nevét tuti nem tudod megjegyezni, és azok beszélnek szünet nélkül olyan dolgokról, amikről az egyszeri nézőnek lövése sincs, max a történészeknek vagy a politológusoknak - vagyis egy átláthatatlan rendszerben kapod a még átláthatatlanabb rizsát. Több, mint két és fél órán keresztül. Az eltékozolt idő egy eddig teljesen ismeretlen dimenzióját köszönthetjük ebben a 12 Oscarra jelölt műben, amit még Daniel se tud megmenteni, ugyanis nincs hozzá elég tere, így aztán tényleg nincs miben reménykedni. Ja, és ráadásul a Király visszatér-szindróma is felüti a fejét.
Nem tagadom, a vége felé (úgy két óra tíz percnél) volt egy szűk negyed óra, ami jóra sikerült, és a főbb szereplők minimálisan szépítenek a helyzeten - de ez a kevésnél is kevesebb bármihez is. 3/10. Ezt soha többé.
