A marhuláshoz is agy kell.
A nácik nem haltak ám ki: 45-ben elmenekültek a Holdra, és ott szőtték a visszatérésre, és a világ leigázására szóló tervüket. Most jött el az ideje mindennek.
"Time to fuck back"
Volt egyszer egy nagy, haverokkal s azok nőivel töltött balatoni hétvége, melynek egyik hajnalán ("pár" sör után) villámcsapásként jött az ötlet: nézzük meg a már akkor is híres-hírhedt Iron Sky-t! Én akkor ezt visszautasítottam fáradtsága, és a letöltésekhez kapcsolódó elveimre hivatkozva, mondván, hogy majd "igaziba' " megnézem, ha adják (s lám, az idő engem igazolt). Mint kiderült, végül csak ketten vállalták be az éjszakai mozit, és az elmondások alapján a páros leány tagja komoly tanulságokat, mély mondanivalókat bírt akkor és ott fölfedezni. Ezt magamban elkönyveltem az alkohol számlájára, mert egy űrnácis B-élvezetben csak így lehetséges a fentieket megtalálni.
Nos, immáron látva a művet, csalódnom kellett, de nem benne, hanem ismerősömben - ugyanis nem létezhet az a pia vagy más tudatmódosító mennyiség, amitől értelmes ember az Iron Sky-ban értéket talál. A finn filmművészet legdrágább darabja a Friedberg/Seltzer szintű igénytelenség, a pletykalapokon alapuló Amerika-kritika, a vérlázító szarság, a működésképtelen bunkó humor, illetve a halálunalom között pattog, két órán át, folyamatosan. Abszolút minősíthetetlen, negatívumainak listája tuti elér a Holdig, és ezen csak egy kicsit segítenek a második felvonásban található, az értékelhető fogalmát legalább messziről megközelítő pillanatok (hiszen Sarah Palin ötletként egyáltalán nem rossz, illetve az űrcsaták is eléggé pofásra sikeredtek).
Pedig lehetne ebből egy kiváló kis trash, egy igazi guilty pleasure, ám az alkotóknak nevezett amatőrök az egyik legalapvetőbb dologgal nem voltak tisztában, miszerint komédia (szatíra meg paródia meg aztán pláne) csak ésszel és fegyelemmel működhet - ők mindkettőt otthon hagyták, ha egyáltalán volt nekik valaha. 2/10.
