Talán mégsincs annyira elveszve a következő generáció.
Katniss (Jennifer Lawrence) éppen győzelmi körútját járja, ám nem is sejti, hogy időközben mi lett belőle: ő és poszátája immáron a rendszer ellen való lázadás jelképe. A fejesek persze ezt nem tűrhetik, így ravaszul visszaküldik őt a darálóba...
"Love is weird"
Másfél éve az első Hunger Games a semmiből támadva lepte meg az egész világot, két fronton is. Egyrészt elképesztő bevételeivel (bestseller státusz ide vagy oda, 152 milliós kezdésről senki se mert álmodni), másrészt azzal, hogy fajtársaihoz, vagyis a Young Adult műfaj képviselőihez (melynek addigi zászlóshajója a tvájlájt volt) képest egy eléggé eszes, és jó film volt. Expozíciós hibáit leszámítva nem lehetett benne komolyabb hibát találni: remekül felépített, hús-vér hősnővel, izgalmas jövőképpel, még izgalmasabb történettel, a szokottnál sokkal kevésbé kendőzött brutalitással, valamint valódi drámával rendelkezett. Egyszerűbben szólva okos és tökös mozi volt.
A mindezt összehozó rendező, Gary Ross viszont időhiányra hivatkozva nem vállalta a folytatásokat, helyette a Constantine-t és az I Am Legend-et dirigáló Francis Lawrence (aki nem áll rokonságban Jenniferrel) vette át a stafétát, egészen a sorozat végéig. Új kapitánnyal és több oldalról érkező hatalmas nyomással illetve elvárásokkal ugrott hát neki a második rész, a Catching Fire a bulinak. Elronthatta volna őt a rendező, az alapanyag, sőt, még a Lionsgate is, vagy egyszerűen csak a sequel-átok. De ebből egyik se jött be. Olyannyira, hogy filmünk beállhat a folytatások azon nem túl népes táborába, amik jobbak, mint az elődök.
A Catching Fire véleményem szerint a széria Birodalom visszavágja. Biztonsági játék helyett inkább bevállalja, hogy nem meséli el még egyszer ugyanazt - mondom ezt annak ellenére, hogy ismét láthatjuk a Viadal előjátékát illetve megint van aréna, de ezek már más funkciókkal, más hangsúlyokkal rendelkeznek. Mégpedig azért, mert filmünk a logikát se áldozza be: hihetően és jól prezentálja egy efféle hatalmi rendszer esetleges lépéseit, így lesz az első rész címadó főattrakciójából puszta eszköz, mely valami magasabb, és ezúttal sokkal konkrétabb célt szolgál. Felkavaródik tehát ez a meglepően erős kritikai hanggal rendelkező világ, és ehhez a valaha volt legjobb (ám sajna elég ritkán használt) módszert hívja segítségül: a kiszámíthatatlanságot. Filmünk cselekménye ésszerű, de ugyanakkor megjósolhatatlan is, rengeteg jó fordulattal és izgalmas változással/változókkal bír, és a néző beszippantásához ez a legjobb út - nem is lehet mást tenni, mint ámulattal és egyre erősödő félelemmel tekinteni eme műre. Mert bizony a jóval sötétebb tónust is megjátsszák az alkotók, legyen szó a felfestett jövőképről, vagy a már rémálomnak is beillő játéktérről - nem beszélve hőseinkről és helyzetükről
Ezen a ponton szeretném nagyon, de nagyon megdicsérni egyrészt Lawrence-t, de még inkább Suzanne Collins írónőt, amiért ilyen hősnővel ajándékozta meg a világot. Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence alakításával) talán képes lehet arra, hogy rendbe hozza mindazt, amit Meyer és teremtménye a közelmúltban tönkretett. Ez a lány számomra elképesztő, ellentmondásossága, sokrétűsége és folyamatos fejlődése lenyűgöző, akárcsak bizonytalan egyensúlyozása saját, illetve népe érdekei között - mindezt úgy, hogy végig tisztességes marad, illetve próbál maradni. Katniss igazi, nagyon izgalmas személyiség, és remélem, hogy a leányok ezentúl inkább rá sandítanak, ha példaképet keresnek.
Meglepő, eszes, érdekes, tökös, és baromi izgalmas lett tehát a második rész, aminek még az se tud betenni, hogy láthatóan ő csak egy híd a bevezetés, és valami sokkal nagyobb között. Úgy tűnik, Francis Lawrence kezében nagyon is jó helyen van az anyag - mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy alig várom a jövő novembert. 8,5/10.
