Steve McQueen újabb szintet lép.
1841-ben Solomon Northup (Chiwetel Ejiofor) jogtalanul kerül bele a rabszolga bizniszbe, és jó ideig, tizenkét évig ott is marad. A körülmények embertelenek, de Solomon kitart - mert haza akar jutni.
"There's no sin"
A rabszolgaság, meg úgy általában a feketék sanyarú története nem állhat le Hollywoodban: Amerika egyik legnagyobb szégyenfoltját folyamatosan feldolgozzák, hol kifordítva, hol kihasználva, s sajnos nagyon ritka a kendőzetlen és jó darab ebben a témában. A 12 Years A Slave viszont az, eléggé durván.
Bevallom, eleinte féltettem Steve McQueen-t, aki low budget munkái után most azért kapott pár elköltendő milliót, valamint egy rakat díszletet és nagy nevet, meg persze az ezekkel járó felelősséget és nyomást. De mint kiderült, ezt az embert nem kell félteni: McQueen, akit lassan kinevezhetünk az emberi szenvedés mesterének, folytatja megkezdett útját, és láthatóan nem nagyon enged beleszólást senkinek. Az ambiciózus, ám még kiforratlan Hunger, illetve a mestermű Shame rendezője könyörtelenül tárja elénk Solomon Northup évtizedes pokoljárását, bármiféle giccs vagy szentimentalizmus nélkül, viszont annál több erőszakkal és gonoszsággal. Filmje (amiben ismét kihozza mindegyik színészéből a maximumot) szabályosan belepaszírozza nézőjét a moziszékbe, három percnyi nyugalmat se hagyva annak érzékszerveinek, agyának vagy lelkének. Szóval McQueen, akinek továbbra is minden beállítását tanítani kellene, ismét oda legbelülre támad, és megint sikerül neki - a 12 years elborzaszt és felkavar, és ne lepődj meg, ha egyszer csak valami nedveset kezdesz érezni a szemed alatt.
Ugyanakkor nem hibátlan művel állunk szemben. Az utolsó jelenetnél nagyon, de nagyon rezeg a léc, illetve Paul Dano-nak is találhatnának már egy másfajta karaktert - ám a legnagyobb hibát fura módon Hans Zimmer követi el. Napjaink egyik legjobb és leghíresebb filmzenésze hatalmas bakot lő azzal, hogy a drámai főtémának, ami elég gyakran megszólal, nem mást vet be, mint az Inception legjobb számának átiratát, és ezzel gyakorlatilag kirugdossa az embert a filmből, pont a legrosszabbkor - hiszen amikor éppen nagyon átéreznem kellene, csak Leo álomkalandja, illetve a 'miért?' lebeg a szemem előtt. Nem is értem, hogy ezt hogy engedte át bárki is.
Szerencsére filmünk a kifogástalan alakításoknak (Fassbendernek hat Oscart, most, azonnal) és McQueen zseniális rendezésének köszönhetően van olyan bivalyerős, hogy még ilyen szarvashibákon is gond nélkül átlendüljön, és az utóbbi idők egyik legbrutálabb és leglélekszaggatóbb mozijává váljon. Ha március elején felé vándorol a szobrocskák tetemes része, nem fogok panaszkodni. 9/10.
