Szörnyekkel a szörnyek ellen.
A háború végén Wardaddy (Brad Pitt) és sokat megélt tankosztaga újabb küldetésre indul a Fury nevű páncélossal - teljesen mindegy, hogy mi a meló, a lényeg, hogy nácit kell ölni. Ez a bevetés viszont most más lesz, és nem csak azért, mert egy újoncot is be kell közben törni.
"Az eszmék békések. A háború erőszakos."
A háború intézményéről nem könnyű újat mondani, a második világméretűt pedig annyian feldolgozták már, hogy a nagyérdemű szinte kívülről fújhatja annak minden rezdülését. Ezt valószínűleg David Ayer is belátta, és dicséretreméltóan nem próbálja feltalálni a spanyol viaszt a zsáneren belül, csupán újra elmondja azt, amit már számtalanszor láthattunk számtalan más rendezőtől, Milestone-tól kezdve Spielberg-en át Bigelow-ig - viszont úgy, ahogyan ő látja. Az pedig kurvadurva.
Ayer víziója brutális, kegyetlen, húsbavágó (mondjuk az End Of Watch után ne csodálkozzon az ember), valamint rohadt ijesztő, és olyan elemi erővel bír, ami simán az utóbbi idők legkeményebb mozijává teszi a Fury-t. És mikor azt mondom, hogy durva vagy letaglózó, azt rendezőnk nem kizárólag a feltekert erőszakkal és vizuális adalékokkal éri el, és ez az, amitől nagyszerű ez a film. Esetünkben a háború szörnyűsége elsősorban az emberekben keresendő, a szemükben, a lelkükben van az igazi pokol - az arc-maradékok vagy a lánctalpak alatt fekvő hullák csak finom körítések mindehhez. Hőseink (?) archetípusok ugyan, különösebb eredetiség nélkül, lényükkel, annak szinte kibírhatatlan feszültségével mégis felperzselik a vásznat, és te nem tehetsz mást, csak várod, hogy ez a csapat időzített bomba mikor fog robbanni. Ayer figurái talán a leghihetőbb katonák, akik valaha megjárták a vásznat: meggyötört emberi roncsok a mocsok legmélyén, kiábrándulva mindenből és mindenkiből, akiknek az ölés már félvállról vett rutin, akik már rég túl vannak az őrület határán, hajdan volt emberségük pedig csak pislákol valahol - azt viszont úgy, olyan tökéletes arányérzékkel és annyi tartalommal, hogy még a férfilélek mestere, Alexander Payne is elismerően bólogatna.
Félelmetes, mivé válhat az ember, milyen gonoszságokra képes, és a Fury ezt egy pillanatig se próbálja szépíteni. Igen, lényegében csak újrahasznosít, közhelyeket mond fel, klisékkel operál, de ezt olyan stílussal, olyan erővel teszi, hogy te csak remegsz a székedben, és hálát mondasz, hogy nem kell egy háborút se megjárnod, és ezek között a jófiúknak mondott pszichopaták között töltened egy percet se. Lehengerlő dráma, akció, nyersesség, kor- és kórkép - egy igazi szörnyeteg ez a film, amivel Ayer nem csak saját embereit, de valahol téged is kiveséz. És nem felejti el a legfontosabbat sem, miszerint mindennnek két oldala van - itt is vannak állatok, de ott is vannak emberek. 9/10.
