Javában dübörög a 22-ik Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. A kezdeményezés, bár mindig jó ötletnek tartottam, valahogy sose jutott el hozzám (életemben talán egyszer voltam rajta) - az idei kínálatban viszont olyan marhajó filmek szerepelnek, hogy kábé az egész hetet a fedélzeten töltöm majd, és persze erről be is számolok. Lássunk is neki.
Szombat
Still Alice (2014)
Általában nem kedvelem a különféle betegségekre kihegyezett filmeket. Természetesen nem a választott témájukkal van bajom, sőt, hanem azzal a két gödörrel, amibe az esetek többségébe beleesnek: vagy hiteltelenre dramatizálják, vagy negédesre szentimentalizálják magukat egy vagy több ponton, és ez biza kinyírja a bulit. A Still Alice szerencsére kivételt képez: Julianne Moore küzdelme az alzheimerrel végig az életszerűségen belül tartja magát, s így is tud hol sokkoló, hol pedig szívszorítóan gyönyörű lenni - és közben egyáltalán nem szépíti a dolgokat. Kár, hogy pár klisé azért becsúszik, meg az is, hogy Alec Baldwin és Kate Bosworth még mindig nem tud alakítani. Viszont Moore hihetetlenül jó játéka (és lányával, Kristen Stewarttal való kapcsolata) minden hibáért kárpótol, vastagon. Megindító, egyben nagyon kemény, és laikusként nézve őszinte film ez - de pont ilyennek is kell lennie. 8/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=ZrXrZ5iiR0o
Vasárnap
Ex-Machina (2015)
Összeszámolni se tudom, hogy az utóbbi időben hány, roppant ígéretesnek induló, aztán csúnyán kisikló sci-fi járta meg a filmvilágot. Szó se róla, manapság nem szűkölködik a műfaj, de valahogy csak nagy ritkán talál be abba a bizonyos kapuba. Nos, Alex Garland (aki olyanokat firkált már le, mint a Beach, a 28 Days Later, a Sunshine vagy a Dredd) rendezői debütje, hála a magasságosnak eme ritka esetek egyike: az Ex-Machina (melyben Oscar Isaac az ifjú Domhnaal Gleeson segítségével teszteli le találmányát, a mesterséges nőt, Avát) olyan kurvajó film, hogy hű. Ezt a roppant tudományos, filmelméleti tanulmányokat tükröző megfogalmazást egyszerűen ki kellett adnom magamból, mert még mindig nem tudok napirendre térni a mű zsenije felett. Garland a zsáner legjobb elemeit használja föl, a legfontosabb kérdéseit teszi fel, mindezt pedig legnagyobb klasszikusok hangulatában teszi. Az Ex-Machina egyszerre Blade Runner és Her, Kubrick és Boyle, románc és pszichothriller, csodálatos és iszonyat ijesztő - nem lehet nem rajongani egy ilyen mixért. Torkon ragad, szó nélkül beránt a világába, erőszakosan, de te mégis megköszönöd. Ha nem duruzsol a szomszédod tolmácsgépe a füledbe, akkor egy kibaszott elementáris moziélmény - de még így az. 9,5/10.
