A szarka meg az ő farka.
Reggie Kray (Tom Hardy) és Ronnie Kray (Tom Hardy) egykori a londoni szervezett bűnözés mindenhatói voltak. Ám a csúcsra valahogy fel kellett jutni... és le is kellett esni.
"I'm a giver... not a receiver..."
Brian Helgeland, az L.A. Confidential díjnyertes írója úgy érezte, hogy nem csak körmölőként, de rendezőként is el kell látogatnia a 60-as évek angol alvilágába - s eme terv megvalósításának alapjai nem is rosszak. Helgeland remekül ismeri fel, mit kell a Kray tesók krónikájában előtérbe tolni: a stílust. Mert most őszintén, ki tudja követni, illetve ki a fenét érdekel, hogy öt évtizede kit és miért nyírtak ki a londoni gettóban? Bizony, a világon senkit - ám a hogyan érdekes lehet. A Legend tehát egy tipikus, és teljes jogú 'style over substance' mozi, és jelesre is vizsgázik. Tom Hardy mindkét arcát egy élmény nézni, a dumák hatalmasak, a zenék, a díszletek, a mindenek nagyon adják a feelinget, és mindenki full lazán nyomja a gengsztert, még a legdurvább leszámolás alatt is. És ez így nagyon király.
Csak sajna Helgeland túlságosan is beleszeret a felfedezésébe, s olyat vár el művétől, amit az képtelen teljesíteni: 130 perces játékidőt úgy, hogy ebben a buliban max másfél óra van. Az eredmény egy rétestészta, ami a végére már nem csak sztori, de stílus nélkül is hömpölyög a teljesen felesleges és nevetséges melodrámába, a nézőtér pedig szépen lassan a stáblistáért imádkozik. A Legend igazából maga a megtestesült gengszterfilm: egyszerűen indul, nagyon menő magasságokba jut el... aztán saját súlyától elbukik. Nagyon nagy kár érte, mert tényleg lehetett volna belőle legenda. 6/10.
