Star Wars VII: A világ legjobban várt filmje. Rendező legyen a talpán, aki ebből jól ki tud jönni.
Rey (Daisy Ridley), a fiatal roncsvadász Skywalker-kórban szenved a kietlen Jakku bolygón, ám élete gyökeresen megváltozik, mikor egy nap szembejön vele egy droid, aki fontos infókat őriz magában - és akire az egész galaxis pályázik, jók és rosszak egyaránt.
"Escape now. Hug later."
Idén Colin Trevorrow, Alan Taylor, sőt, Goerge Miller is eljátszotta azt, hogy úgy forgatott újabb, immáron feltámasztó(nak) szánt epizódot egy klasszikus szériához, hogy az egyszerre lett sequel, reboot és remake. Ebbe a hullámba (mely a 2015-ös év fő jellegzetessége) szállt be J.J. Abrams is az évtized legjobban várt filmjével, a Star Wars hetedik részével, de ő valamiért sokkal több hideget kap ezért, mint kollégái - pedig ő az, akinek gyakorlatilag nem volt más választása, és aki még így is a legszimpatikusabban oldotta meg a dolgot.
A helyzet az, hogy a messzi-messzi galaxist nem lehetett még egyszer elszúrni. Azt a világ már nem nyelte volna le, és ezt a Disney is nagyon jól tudta. Mert az addig oké, hogy Force Awakens elképesztő anyagi sikerét már évekkel előre borítékolhatták, de mi lett volna a jövővel, az elkövetkezendő részekkel, a nagyszabású tervekkel? Most nem lehetett kockáztatni (az majd Rian Johnson asztala lesz), csak alapozni, visszahódítani, ígéreteket beváltani és újakat tenni - egy ismert és szeretett recept alapján. Jogos az észrevétel, hogy filmünk gyakorlatilag a New Hope újrája, összecsengő pontjaikat szinte már számon se lehet tartani, legyen szó a történet egészéről vagy jelentéktelennek tűnő apróságokról. A stúdió részéről érthető ez a hozzáállás, az meg a lehető legjobb döntésük volt, hogy ehhez, ha nem is egyből, de csak kiharcolták Abrams hozzájárulását, hiszen valószínűleg ők is tudták, amit minden mozi fan: igen, J:J. feltámaszt, megcsinálja ugyanazt, de a maga csavaros, és ellenállhatatlan módján.
Ugyanis a fent említett hasonlóságok mindegyike kap egy csavart, egy izgalmas töltetet, vagy akár egy új perspektívát. Így lehet, hogy a Force Awakens ugyan roppant ismerős, de mégis friss, lendületes, energikus, és legalább annyira magával ragadó, mint neves elődei. Abrams ebben nagyon profi (kérdezd csak Ethan Huntot vagy James T. Kirköt), mint ahogy abban is, hogy közvetítse saját lelkesedését a projectjei iránt: eme művéről is csak úgy süt az anyag iránti imádat és tisztelet, mely örömmel és játékossággal keveredik. Érzed, hogy ezt a bulit ő, sőt, az utolsó stábtagig mindenki imádta, és akarta, hogy jó legyen. Ez az érzés pedig a vászon túloldalára is átterjed, egy pillanat alatt, melynek köszönhetően a "jaj, ezt már láttam" egy nosztalgikus léleksimogatássá válik, és ez így van jól. Mert jó ismét elmerülni ebben a világban, és hogy ennek első körben ezt a módját választották, én nem tartom hibának.
Viszont van itt más, amit annak lehet hívni, ugyanis a VII-ik rész élménynek igen, de filmnek nem tökéletes - ami nem is csoda, hisz a legenda szerint a nagy sietség miatt Abrams-nek és írótársának egy hete volt a forgatókönyvre, és ez biza meglátszik. Mert bár az új kaland alapjai, története, fordulatai, karakterei, azok hátterei és motivációi remekül ki vannak találva, cselekménye nagyon, de nagyon esetleges. Lendülete sodró, ám van 15-20 perc, amikor úgy bealszik, hogy csak na, s egy végezetes konfrontáció kell ahhoz, hogy felébredjen. Felépített világa, ezerféle lénye ott van, lélegzik, és elképesztő, ám van két, nagy hangsúllyal bíró mocap szereplő, akik nemhogy nagyon béna CG-vel bírnak, de világon semmi értelme nincs jelenlétüknek - s csak arra tudsz gondolni, hogy miért kellett ezért Andy Serkis-t, de főleg Lupita Nyong'ót leszerződtetni.
De... ennyi.
Lestem, sasoltam, de az előbb említetteken túl az égvilágon semmi baj nincs a Force Awakens-szel, sőt, olyan erényekkel bír, hogy ez a pár hátrány egyenesen eltörpül a nagy egész tekintetében. Mert kimondhatatlanul nagy öröm újra látni a régi ismerősöket, de legalább akkora az újak felfedezése is. Szembesülni azzal, hogy a Daisy Ridley alakította Rey a széria messze legjobb hőse, a Kylo Ren bőrébe bújt Adam Driver pedig a valaha volt legjobb gonosz, akit ez a galaxis látott. Hogy a prequelek rövid úton nevetségessé váló komolykodásával szemben ez a menet amikor kell, akkor szellemes és vicces, a szó legjobb értelmében. Hogy van igazi karakterfejlődés, dráma a háttérben, ennek köszönhetően pedig érzelmekkel fűtött, igazi összecsapások. Hogy nincs minden demagóg módon az ember szájába rágva, ezt-azt a fejekben kell összerakni, és maradnak titkok, amiken lehet agyalni. És még sorolhatnám egy ideig, a Falcon-élménytől a zsigerig hatoló fénykardpárbajig, amíg el nem érnék a legfontosabbhoz.
Hogy a Star Wars újra él - és merem állítani, jobban van, mint valaha. Lehet, hogy a gyakorlati kérdésekben meg-meginog, de olyan ragyogó lélek járja át, hogy arra szavakat nem tudok mondani. Nem lehetünk elég hálásak J.J.-nek - hiszen elintézte, hogy hosszú-hosszú évek után végre hazaérjünk. 9/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=sGbxmsDFVnE
