Volt valamikor egy hatalmas rendező, úgy hívták, hogy Stanley Kubrick. Hozzá fűződik többek közt a 2001:Űrodüsszeia és a Ragyogás (jee!!). Ennek a Kubrick nevű fazonnak volt egy filmterve, az A.I., egy szeretni képes robotról meg miegyébről. Sajnos azonban nem tudott hozzálátni a megvalósításhoz, 1999-ben elhunyt. De halála előtt megkérte egy barátját, hogy váltsa valóra az ő film-álmát, meg ő maga amúgyse tudná ezt olyan jól megcsinálni. Nagy örömmel fogadta el a felkérést eme barátja, akit úgy hívnak, hogy Steven Spielberg. 
A század végére már tök sok robot van. Mindenfélére jók, van szemetes, dada meg gigolo robot. És akkor előállnak az ötlettel: legyen érezni is tudó robot. Megalkotják hát David-et, aki olyan, mint egy 11 éves fiú. Odaadják egy házaspárnak, akiknek az igazi gyereke kómában fekszik, talán sose ébred föl. De aztán mégis fölébred, és így David, aki már megszerett az anyukáját ki lesz túrva a helyéről. Illetve ki lesz dobva egy erdőbe. Mit lehet ilyenkor tenni? David kigondolja a megoldást: ha elmegy a Kék Tündérhez, aki a mesében Pinokkiót is emberré varázsolta, akkor talán őt is emberré varázsolja, és akkor majd hazamehet, mert az anyukája már szeretni fogja őt. Elindult hát megkeresni a Kék Tündért...
Spielberg egyszer nevét adta egy rajzfilmhez, ez volt az Őslények országa. Emlékszik rá valaki? Az volt benne, hogy egy kis dinó valahogyan elszakad az anyukájától, és elindul megkersni azt. Fix, hogy már több mint tíz éve láttam azt a filmet, nem is emlékszem rá, csak arra, hogy nagyon szomorú volt. Persze happyend volt meg minden, de az odáig vezető út... emlékszem, nagyon ott volt a zenéje, meg az egésznek a hangulata, az a mérhetetlen magányosság és szeretet éhség, egy álomnak az űzése. Steven bácsi valószínűleg nem felejtette el ezt a filmet, hiszen az A.I. valahol pont ilyen, csak sokkal sötétebb, brutálisabb és a szomorúbbnál is szomorúbb - mondhatni, számomra ez lett az új Őslények országa.
"Ha te meghalsz, én egyedül maradok"
Spielberg úgy tesz az A.I. közben, mintha egy morális kérdéseket feszegető sci-fit csinálna, de nekem az A.I. egy nagyon szép mese, aminek a lényege az, hogy MESE, és szerintem ez is volt a szándéka. Robotok, igen, nagyon jó az egész, profi és elgondolkodtató, kegyetlen és érdekes egyben, de azt hiszem, ez mind csak álca: itt a főszereplők a magány és a szeretet (amik nem zárják ki egymást), hogy valaki vagy valami, robot vagy ember, tökmindegy, azt akarja, hogy szeressék, és ezért mindent megtesz - van egy álma, és azt akkor is eléri, ha nem érheti el. Erről szól ez a mese, Pinokkió után szabadon.
Fényképezés, látványvilág, effektek, színészek, trükkök, mind-mind első osztályú, de valahogy végig csak a háttérben vannak, mert itt a történet az úr, a hangulat és a nézőből kiváltott érzelmek - ami az én esetemben egy hatalmas sírás volt a film végén, bevallom férfiasan. És hát ilyen még nem volt, bár egy film elérte már, hogy közben a könnyeimmel küzködtem (ez volt a WALL-E, ami azért hasonló vonásokkal rendelkezik), de ekkora érzelmi... katarzist vagy robbanást vagy mi a fenét film nálam még nem ért el.
És akkor most mondhatnám, hogy Haley-Joel Osement így zseniális, Jude Law úgy rohadt jó, meg sokak szerint nyálas a film vége de mégse, de ez igazából mind felesleges, ez az a film, amit nem lehet elmagyarázni annak, aki még nem látta. Egyszerűen.... gyönyörű. Véleményem szerint Spielberg legjobbja, és ez az a film, amiben összefoglalja, hogy ő mint rendező mihez is ért. Elég is, 10/10, sőt, 11/10. Mindenki nézze meg.
