One Man Show - semmi több.
A Vaslady-ként is ismert brit miniszterelnök, Margaret Thatcher (Merly Streep) élete nem volt habostorta. Öreg napjai egyikén végigtekint életén, első szárnycsapásaitól kezdve egészen a lemondásáig.
"What we think we become"
Mikor a fejesek anno először leültek tárgyalni erről a filmről, valószínűleg addig a gondolatig jutottak el, hogy hozzunk össze Meryl Streepnek még pár tucat díjat, beleértve egy Oscar-jelölést. Ez eddig rendben is van, léteznek ilyen filmek, amik így indulnak, amiket részben vagy egészben az adott színész visz el a hátán, egészen a díjátadókig, lásd Helen Mirren és a Queen esetét. Viszont az Iron Lady-vel az a helyzet, hogy eme alapkoncepció sehova se fejlődött tovább. Se a forgatókönyvön se a rendezésen nem érződik az akarás egy jó film iránt, mindkettő csupán a szükséges hátteret szolgálja ki az alakítás mögött. Mondjuk ez még nem is volna akkora baj, ha filmünk ennek köszönhetően csak egységesen semmilyen lenne. Viszont az Iron Lady néhol egyenesen irritáló, kezdve onnan, hogy inkább hasonlít egy híradó összeállításra, mint egy filmre (aminek egyenes következménye, hogy a miniszterelnök asszony aktív pályafutásának egyetlen pontjába se mélyül bele, sőt, az egészen fájóan felszínesen rohan át), egészen az öt percenként visszatérő teljesen felesleges, illetve dramaturgiai szempontból totál öngyilkos szentimentalizmusáig, amit egy idő után rossz is nézni. A legnagyobb ludas az egészben a rendező, Phillyda Lloyd, aki láthatóan nem tudja eldönteni, hogy mit is akar mondani erről a nőről - és a film végén én is azt kérdem, hogy mit akartak nekem mondani erről a nőről? Lloyd valamiért egy egész életet akar száz percbe belesűríteni, viszont a foga beletörik, és a világon semmit se ad át - 2006-ban Stephen Frears a királynő pár hetét mutatta be, és mindent megtudtunk róla, amit kellett. Azt hiszem ez a párhuzam mindent elmond arról, hogy az Iron Lady mennyire egy átgondolatlan és összecsapott valami, és hogy milyen különbség lehet rendező és rendező között - bár mondjuk mit lehet attól várni, aki a kétezres évek egyik legnagyobb mozgóképi förtelmét, a Mamma Mia!-t követte el?
Viszont Meryl Streep uralkodik. Alakítása mindent elsöprő, de azt hiszem, ezen senki se lepődik meg, hiszen mégiscsak korunk legjobb színésznőjéről beszélünk. Miatta (és a férjét alakító Jim Broadbent miatt) valóban érdemes megnézni az Iron Lady-t. Rajta igazán nem múlott semmi - legközelebb remélhetőleg jó filmet készítenek köré. 5,5/10.
