Na kérem, így kell egy legendához nyúlni.
Marilyn Monroe (Michelle Williams) Angliába utazik, hogy egy habkönnyű vígjátékot forgasson Sir Laurence Olivierrel (Kenneth Branagh). A forgatás nem megy éppen simán, és Marilyn ráadásul össze is szűri a levet az ifjú harmadasszisztenssel, Colinnal (Eddie Redmayne).
"Shall I be her?"
Marilyn Monroe a mai napi a filmvilág egyik leghíresebb csillaga. Hogy ezt kisugárzásának vagy tehetségének köszönheti/köszönhette-e, arról mindenki ítélkezzen maga, hiszen ezt se én, se szóban forgó filmünk nem teszi meg. Az első nagyjátékfilmes Simon Curtis rendezésében ugyanis az a legjobb, hogy nem vesézi ki címszereplőjét, nem vállalkozik biopicre, sőt, még véleményt se formál róla - egyszerűen csak megmutatja Monroe-t, életének egy nagyon kis részét, egy igazán jelentéktelen vígjáték forgatása alatt. Ez egy elsőrangú ötlet, mert bár továbbra se tudjuk meg, hogy igazából ki volt Marilyn, arra kapunk egy rálátást, hogy milyen volt - és ez talán még fontosabb is. A kevesebb több, Curtis erre nagyon jól ráérzett. És nem csak erre, hanem a film többi részére is - a végeredmény kellően érdekfeszítő, humoros, drámai, remek alakításokkal (Kenneth Branagh nagyon ott van), és nem egy nagyon jól eltalált pillanattal. Ha ez mind pedig valakinek nem lenne elég, filmünk egy kiváló kortörténet is egyben, egy jó kis filmkészítési időutazás, ami sok mozifannak hihetetlen érdekes lesz.
Persze a fő kérdés az, hogy Michelle Williams milyen? Egy szóval: lenyűgöző. Játéka szinte már nem is játék, inkább átalakulás - akit a vásznon látunk, az Marilyn Monroe. Ez a tény illetve a történet szokatlanul hihető és érdekes mivolta az oka annak, hogy a My Week With Marilyn többet ér a legtöbb dokumentumfilmnél. Nem mutat sokat, de az nagyon jól, és nagyon emberien teszi. 8/10.
