Az írónak nem kell ám mindig rendeznie, és fordítva.
A bankok 2008-as rémálmának előestéjén páran már előre látják, hogy itt nagyon nagy gáz lesz. Egy átvirrasztott éjszaka keretein belül megpróbálnak rájönni, hogyan lehetne menteni a menthetőt...
"You are panicking"
J.C. Chandor író/rendezőt nem hiába jelölték Oscarra jelen filmünk forgatókönyvéért. Chandor remek anyagot körmölt le, rengeteg, egytől egyig izgalmas és kidolgozott karakterrel, remek történettel, párbeszédekkel, valamint viszonylag sok szállal, amiket viszont nagyon jó arányban váltogat illetve sző néhol össze - ráadásul filmen innen is túl is (107 perc/ 12 óra) egészen rövid idő alatt. A Margin Call ezen a téren a legjobb politikai thrillereket idézi - pont annyira izgalmas, érdekes, drámai és "szakbarbár", amennyire kell. Nem csoda, hogy ezzel be lehetett fogni egy rakat igazi és nagy színészt: Kevin Spacey, Zachary Quinto, Paul Bettany, Stanley Tucci és a "jó nézni, annyira genya" Jeremy Irons láthatóan nagyon élvezte amit csinál, bele is adtak mindent (viszont hogy Demi Moore mennyire nem (jó) színésznő, az valami hihetetlen).
Ám hiába az impozáns színészgárda, ha Chandor csak íróként tud remekelni - a rendezést igazán másra hagyhatta volna. Mert bár az alapanyagban minden benne van egy körömrágósan feszült thrillerhez, a Margin Call a rendezésnek köszönhetően eléggé bágyatag mozi lett. Elnézegeti az ember, de izgulni tuti nem fog, mint ahogy szurkolni se senkinek - a film önnön komótosságát lassan az érdektelenségig növeli. Szerencsére az alapok vannak olyan erősek, hogy végül jó filmként emlékezzünk az egészre, de semmi több. És ezért nagyon kár. 6,5/10.
