December, s így 2015 végét ritka élvezetes és tanulságos filmekkel zárjuk.
Snoopy és Charlie Brown - The Peanuts Movie (2015)
Bár mifelénk max üdvözőlapokról ismerős, Charlie Brown és hű társa, Snoopy kalandjai a világ más tájain, főleg hazájában már 65 éve hatalmas sikernek örvend. A comic-strip műfajában a legmeghatározóbb darabnak tartják, népszerűségében még Garfieldon és Kázméron is túltesz, mely leginkább annak köszönhető, hogy cukisága alá szinte valódi pszichológiai tanulmányokat pakolt alkotója, a sajna már másfél évtizede elhunyt Charles M. Schulz. A Peanuts címen futó képregény számos tévés rajzfilm után idén immáron a mozivászonra is felküzdötte magát (nyolc évnyi munka fekszik benne), s a végeredmény pont olyan, amilyennek lennie kell. Steve Martino rendező igazán szeretetreméltó adaptációt rakott össze, aminek az agyát se felejtette otthon, s közben az egészet nem másra, mint hatalmas, egyben szép és intim tiszteletadásra hegyezte ki, mű és művész iránt egyaránt. Egyetlen negatívumot tudok felhozni (és az nem a CG animáció, mert az totál rendben van), ez pedig a film hossza. A történet egyszerűen nem bírja el a másfél órát, pláne úgy, hogy Snoopy egyre fárasztóbb írói fantazmagóriái túl gyakran és túl hosszan ütik fel a fejüket. 7,5/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=zQpUQPrAfQM
Ifjúság - Youth (2015)
Paolo Sorrentino Róma után Svájcba látogat, annak is felkapott szanatórium-szállodájába, ahol többek közt az apátiába visszavonult zeneszerző Michael Caine, illetve a még mindig aktív életet hajszoló rendező, Harvey Keitel pihenget. És hogy mi célból? Nos, egy elcsépelt, de nagyon is igaz mondás körbejárása okán, miszerint az ember olyan öreg, amilyennek érzi magát. Igen, Sorrentino a korról értekezik, na meg annak a különböző megközelítésiről és feldolgozásáról. Mindezt elegánsan teszi, üdítően fiatalos humorral megszórva, remek kis epizódokat szállítva mozaik-szerű filmjéhez. Nincs is semmi baj hát a Youth-szal, sőt, egyetlen egytől eltekintve: mikor rendezőnk valami mondani akar, azt nagyon el akarja mondani, kvázi az ember szájába rágja igazságait, s ez bizony vesz az élményből. 7,5/10
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=-T7CM4di_0c
Joy (2015)
David O. Russell imádja hangoztatni, hogy ő magasról szarik a történetre, neki csak a karakterek számítanak, s vélt igazát (ami szerintem baromság) már két film óta igyekszik a lehető legerőszakosabban lenyomni a torkomon. A Silver Lining Playbook és az American Hustle után így felkészültem arra, hogy a Joy kapcsán már totál ki fogok akadni erre a fickóra (s a trailerek erre csak rátettek pár lapáttal), de azért kicsit reménykedtem, hogy hátha mégsem, talán kellemes csalódás lesz ebből. S lőn: bár kivételesen senki sincs tőle elragadtatva, én állítom, hogy az idei lett Russell eddig legjobb darabja. Az önmagában zseniális, hogy filmünk alapja a kicsavarós felmosó feltalálása (nem vicc), de író-rendezőnk egy olyan szellemes, érdekfeszítő, emberi, univerzális tanulságokkal teli feminista dicshimnuszt rittyentett köré, hogy csak na. A Joy minden perce élvezet (bocs), nem mellékesen pedig Jennifer Lawrence legpazarabb alakítását is tartalmazza. 8/10. Igazán jól esett egy ilyen mozival zárni az évet.
