Miután egyre több és több olyan jó filmet látok, amiket anno vagy akarva/akaratlanul elmulasztottam a moziban, vagy hozzánk csak dvd-n jutott el, vagy egyszerűen csak hiánypótlásról van szó, úgy döntöttem, hogy a Szarfilm Pack mellé elindítom ezt a NoNTheaterPackot. Mert kell az egyensúly, és különben is.
Kerülőutak - Sideways (2004)
Két jóbarát, Paul Giamatti és Thomas Haden Church elvonul egy hétre egy borvidéki túrára az utóbbi esküvője előtt, amolyan utolsó nagy buliként - viszont egy ilyen utat nem lehet jó nőkkel való találkozás nélkül megúszni. Alexander Payne eddigi legnagyobb dobása majdnemhogy egy masterpiece. A férfilélek szakértője egy igazi hím-himnuszt dobott össze anno, aminek valami hihetetlenül nagy szíve van. Payne ezúttal az erősebbik nem érzelmesebb oldalát, a nőkhöz és a szerelemhez való viszonyt vette elő - zseniálisan ráérezve a dologra, rögtön két totál ellentétes példán keresztül. A Sidewaysben nagyon mély érzelmek repkednek, tökéletesen bemutatva - de a kulcs az, hogy mindehhez egy remek humor is társul (ami nem rest néha a "szétröhögős" fajtába is átmenni). Ennek a kettőnek az ötvözetéből egy olyan film jött létre, amit épeszű ember nem tud nem szeretni. Egy csodás utazás a férfiak valódi énjébe, olyan sírva nevetős módon. Azt meg mondanom se kell, hogy főhőseink mekkorát játszanak. 9,5/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=YS9ocP6FNvM
Carrie (1976)
Carrie (Sissy Spacek) a gimi kitaszítottja, csúfolják meg minden, ráadásul az anyja a legrosszabb fajta szentfazék - viszont leányunknak telekinetikus képességei vannak, és ha egyszer túlhúzzák nála a húrt, akkor baj lesz. Stephen King adaptációkból számos klasszikus született már, és ha éppenhogy is, de a Carrie is ott van közöttük. Filmünk egyaránt remekül mutatja be a gimis poklot és a rossz szülői magatartást, mindkettőt kellően jól eltúlozva, és az egész szépen lassan egy időzített bombává kezd válni, akárcsak Carrie maga. Brian De Palma profin adagolja a feszültséget, meg természetesen az egész filmet mesterien kezeli. Igazából csak egyetlen baj van vele, viszont az elég nagy: a végén iszonyat kevésnek tűnik. Nem tudom, hogy a könyvben mennyi az anyag, de látható, hogy itt a nyolcvan perc játékidőért is megküzdöttek, de a "keveset" nem is itt kell keresni. Olyan az ember érzése, mintha csak egy fél filmet látna: amint vége a felvezetőnek, a film elkezd a final actionre gyúrni, amiről ugye azt gondolod, hogy az még csak a "közép action", aztán hirtelen vége az egésznek. Szerencsére a film van olyan, szinte már zseniálisan jó, hogy ezt a hatalmas hiányérzetet feledtetni tudja, és felkerüljön az all time kedvencek közé. 8,5/10.
(ehhez nem rakok trailert, mert az szabályosan két percbe sűríti az egész filmet, elejétől a végéig)
A furcsa srác - Cyrus (2010)
Az elvált John C. Reilly végre valahára újra szerelmes lesz, méghozzá Marisa Tomei-be - boldog kapcsolatukat azonban csúnyán elkezdi fúrni a nő fia, Jonah Hill, vagyis Cyrus. A Duplass tesók írása/rendezése bár első ránézésre vígjátéknak tűnik (ilyen sztori ilyen nevekkel, hát naná), hamar kiderül, hogy itt másról van szó. A Cyrus a legjobb értelembe vett indie dramedy, és a hangsúly sokkal inkább a drámán van, mintsem a komédián (azért vannak benne jó poénok). Filmünk az emberi kapcsolatok mélyén gyökeredzik; jó arányban váltogatva a szép fajta szerelmet, valamint a Cyrus általi féltékenységet. John C. Reilly pedig valami remekül őrlődik a két oldal között, én ezentúl teljesen színészként tekintek a fickóra - természetesen rajta kívül is kiváló mindenki. A baj ott van, hogy a film a nagy drámában néhol kicsit ellaposodik, illetve egyik "műfaji oldala" se annyira áttörő, hogy hevesebb reakciókat váltson ki a nézőből, de hát annyi baj legyen. Összességében egy nagyon kedves és aranyos dráma, abszolút egy jó film. 8/10.
