Több ilyen feel-good film kéne.
Mark (John Hawkes) szó szerint béna, ám igyekszik teljes életet élni. Egy nap, félig-meddig kényszerből, elhatározza, hogy csak azért is elveszíti szüzességét.
"I think I need a hug"
Mindig hálát adok az égnek, hogy léteznek indie-filmek, hiszen olyan üdítő sztorikat és jópofa filmnyelveket szállítanak időről időre, amit hiába várnánk a hollywood-i óriásoktól (de ez jól van így). Eme kategóriába tartozik a Sessions is, ami önfeledten és igazi szeretettel mixel össze elemeket, aminek a vége persze egy kiváló film lesz. Mark O. Brian sanyarú sorsát Ben Lewin író/rendező több tonnányi napfénnyel tölti meg, így nyaktól lefelé béna főhősünkre minden probléma nélkül tudunk emberkét nézni. Hiszen fő problémája is olyan univerzális (szüzességének elvesztése), humora imádni való, a szerelemhez való viszonya pedig olyan gyönyörű, hogy minden értelmes nő a nézőtéren ilyen pasit akar majd magának.
Filmünk egyetlen baja az, hogy túlságosan megszeretteti magát, és ehhez képest nagyon hamar ér véget - ha egyik szereplőnk mondása, miszerint a szerelem egy utazás, igaz, akkor ennek az útnak sajna csak a bepakolás részét követhetjük végig. Amivel semmi baj, csak hát nézném még tovább... Szóval egy teljesen szerethető, keserédes és szívmelengető sztorit kapunk, lehengerlő alakításokkal (John Hawkes zseniális, William H. Macy pedig még akkor is rohadt jó, ha csak előre néz), amit mindenkinek csak ajánlani tudok. 8/10. Ezt a borzalmas "kritikát" meg kérlek tudd be annak, hogy ez a film olyan jó, hogy nem tudok mit hozzáfűzni.
