Elysium - Zárt világ. Azon ritka esetek egyike, mikor a hozzáköltött magyar alcímnek van értelme.
A jövőben gazdagék egy hiperszuper űrállomáson tanyáznak, míg a többieknek az elgettósodott Föld jut - és persze nem lehet csak úgy felkéredzkedni. Matt Damon mégis megpróbál feljutni, hiszen halálos betegségével csak így van esélye...
"Már értem a vízilovat"
A váratlanul nagy (kritikai és anyagi) sikert aratott District 9 után Neill Blomkamp kvázi akármit csinálhatott volna, mint aktuális wunderkid. Új filmjére mégis négy évet kellett várni, amivel egyébként nem is távolodott el annyira a kilencedik kerülettől - már a trailerekből ki lehetett szűrni, hogy az Elysium akár District 10 névre is hallgathatna, már ami a látványvilágot illeti. Mondjuk egy ennyire jól eltalált környezet esetében az önismétlés bocsánatos bűn - Blomkamp játszótere ismét lenyűgöző, ráadásul az eléggé megnövekedett büdzsének köszönhetően nagyobb és több is (jobbnak azért nem mondanám), érződik rajta a szenvedély, a kreativitás, legyen szó akár az űrbéli szuperkéglikről, vagy a földi, homoktól mocskos robotokról. Ám filmünk itt nem cövekel le: bár a jövőképe nem éppen eredeti (igazából sarkított, torzított jelenkép), viszont roppant érdekes, és ez lakóira is elmondható - a Damon-Foster-Copley-Braga brancs mindegyik tagja megér egy misét, és kezdetben hatalmas lehetőségek rejlenek bennük, akárcsak az alkotás egészében.
Nem, nem véletlenül tettem oda azt, hogy kezdetben.
Ugyanis a helyzet az, hogy az Elysium expozíciójának végéig életképes, ami azért nagy kár, mert addig nagyon is jól működik (leszámítva azt a pár hihetetlenül rossz flashback-et). Ám ahogy Matt Damon megkapja ultramodern protézisét, a film agya szabályosan kitörlődik - a jellemeket üres csörték, a távoli jövő beltartalmát vizuális nagyzolások váltják fel, és bár akció akciót követ, az unalom mérő is eléggé magas értékekkel szemez. A felvezetés után valahogy mindenki bealszik. A színészek már a kamera előtt feladják ezt a játékot (élükön Matt Damonnal, akinél egy idő után még egy üres papírlap is tartalmasabb), Blomkamp pedig a vágószobában veszthette el a fonalat, mert hiába a rángatózó kamera és a másodpercnyi snittek, a fickó egyetlen akciójába se képes izgalmat csempészni. Pedig ez lenne az Elysium utolsó esélye: ha már az agyát félúton leadta a portán, legalább akciófilmként állná meg a helyét, de ez sajnos elmarad. A film bezárkózik, a kapcsolat a nézővel megszűnik, a vászon mindkét oldala kiürül - Blomkamp alkotása egy langyos pocsolya adrenalin szintjén pörög tovább.
Ezzel pedig az én figyelmemet hívja fel egyéb problémáira. Mert mikor nincs jobb dolgom, mint bóbiskolva kibámulni a fejemből, akkor az agyam rápörög egy-két dologra: vajon az egész világra egyetlen Elysium jut, mert ahhoz képest eléggé egyszínű a lakóközössége; Los Angeles egy folyamatosan égő gettónak van ábrázolva, mégis van hova randira hívni egy lányt, és rajzfilmek is mennek a tévében; mi a helyzet bolygónk többi részével?; mi a francét akarnak felmenni az emberek az űrállomásra (egy-két életmentő műtéten kívül), mikor tuti elkapják őket, ez nem az a hely, ahol bujkálni lehet.... A sor még hosszan megy tovább, én pedig rájövök, hogy ez a film alapjaiban nincs átgondolva, a rendkívül rossz és buta befejezés pedig csak megerősít ebben - utoljára az In Time mozgott hasonló szinten ezen a téren. De azt hiszem magáért beszél az, hogy összességében is össze lehet pársítani Blomkamp idei munkáját Niccol 2011-es szösszenetével.
Jó kezdés után végeláthatatlan lézengés következik, a díszcsomagolás lehull, az Elysiumnak pedig meglátjuk az igazi arcát: buta és unalmas, ám eszesnek és izginek hiszi magát. Ennek ellenére különösebben nem fáj a megtekintése, sőt - Blomkamp a bevezetőn túl is eltalálja néha a pillanatot (öncélú gusztustalankodásait is a minimumra tekerte), a megteremtett világ külalakja konstansan szuper, illetve Sharlto Copley is tartja bennem a lelket, hiszen ő az egyetlen a bandában, aki nem dobja be a törülközőt. Ezen elemek sajnos nem mentik meg az Elysiumot attól, hogy az év egyik legnagyobb csalódása legyen, viszont legalább a szar kifejezéstől távol tartják. 5/10.
