Avagy mi van a kultstátusz után?
Kick-Ass (Aaron Johnson) és Hit Girl (Chloe Moretz) kénytelenek újra felvenni szuper-maszkjaikat, hiszen kezd beérni az, amit pár éve elindítottak: az még hagyján, hogy egyre több a szuperhős, de lassan megjelennek a szupergonoszok is...
"It's evolution"
Matthew Vaughn 2010-es filmje, a Kick-Ass már azelőtt kultfilmmé avanzsált, hogy bemutatták volna - azután pedig pláne. Az a megismételhetetlen csoda olyan zsenialitással táncolt a műfajok és hangulatok között, amilyet csak ritkán látni: egyszerre volt a szuperhősök görbetükre és legnagyobb tisztelője, tinimozi és brutál akciófilm, vígjáték és dráma, mindenek felett pedig egy geek-mennyország, ami két bélkiontás között szó szerint simogatta a fanok lelkét (és ezért még a roppant béna záróképét is elnéztük). Bár egyáltalán nem vált belőle anyagi siker, saját közönsége körében népszerűsége olyan magasra tört, hogy nem lehetett nem folytatni.
Vaughn azonban már nem vállalta a rendezést, hiszen újra vártak rá az X-Menek (akiket később szintén ott hagyott), szétszakadni pedig nem lehet, így ő beérte a produceri titulussal, helyére pedig egy bizonyos Jeff Wadlow került, aki noname munkáival nyugodtan nevezhető noname rendezőnek. Ez alapján persze nem illik előre ítélni, és látva a kész művet, jogtalan is lenne: Wadlow (aki a forgatókönyvíró is!) ugyanis több, mint tisztességes munkát végzett. A Kick-Ass 2 egy nagyon jól továbbgondolt folytatás, legyen szó hőseink magánéletéről (mint Hit Girl suliba való beilleszkedése), vagy a címszereplő által elindított szuperhős-mizéria társadalmi hatásairól, s ezáltal a tonnányi új karakter bevonásáról, eme különös világ tágításáról. Dicséretes, hogy Wadlow nem akar görcsösen másolni, hanem mer továbblépni, ésszel bánik a főszereplők jellemével és tetteivel - ékes példája ennek, hogy Kick-Ass előző részbeli nője egy fél pillanat felszívódik, nem fér be ide, hiszen hősünk már továbblépett a normális életen, és természetesen már nem adja alább egy szintén szuper lánynál.
Ám annak ellenére, hogy filmünk elméletben nagyon jól mutat, a megvalósítás talaján már akadnak problémái. Szerkezetileg tulajdonképpen nem más, mint egy másfél órás felvezetés egy öt percnyi akcióhoz, emiatt pedig kicsit két valódi részt összekötő, mellékes epizód jellege van - ebből adódóan eléggé unevent lesz. A felsorakoztatott ötletei kiválóak, ám a legtöbbel nem nagyon kezd semmit - mint mondjuk Jim Carrey-vel, akit szerintem előbb megvettek, aztán szenvedték rá Colonel Stripes egy-két jelentig tartó, nem oszt-nem szoroz jelenlétét, illetve a jó felvezető után a főgonosz Motherfucker (s így Christoph Mint-Plasse) is csak áll a ripacskodás pocsolyájában. A bunyók pedig hiába látványosak, és hiába durvulnak be ismét, egyik se tud felmutatni valami különlegest vagy maradandót - miközben az első rész összes csörtéje beleégett az ember retinájába és/vagy szívébe. És azt hiszem, ezzel meg is találtuk a legfőbb problémát: a Kick-Ass 2 bár vicces, izgalmas, szórakoztató és a vártnál sokkal értelmesebb, hiányzik a szíve. Nincs meg benne az az álmodozó lélek, ami elődjét jellemezte és igazán jóvá tette - és ezt a lyukat semmivel se lehet befedni.
Nagyon ellentmondásos darab lesz ez így. A várakozásokhoz (és az előzetes kritikákhoz) képest az év egyik legnagyobb pozitív csalódása, ugyanakkor ez a váratlan öröm nem vonhatja el a figyelmet az egyértelmű, és igencsak nagy hiányosságairól. Én mégis belepaszírozom őt a felső kategóriába, mert bár szelleme nem olyan mint rég, azért van neki, és ha másként nem is, egy piszok jó mókaként biztos megérdemli az elismerést. És van egy olyan érzésem, hogy az eljövendő megtekintések alkalmával egyre kevesebb bajom lesz vele - mert Kick-Ass világát nem lehet nem imádni. 8/10. És nekem is kell egy Night Bitch.
